2021.05.06.

Mórahalom nyit, és léptéket vált

Turizmus

A Covid-járvány csillapultával teljes erővel nyitnak Mórahalom idegenforgalmi szolgáltatásai. A korlátozások hosszú hónapjai alatt fejlesztettek, bővítettek, csinosítottak. Nem bocsátottak el senkit, teljes létszámmal várják vissza a látogatókat. Felsorolni is nehéz, hány program, szórakozási, kikapcsolódási lehetőség színesíti immár az egyre bővülő fürdőn kívül is a vendégváró kínálatot.

Article image
2021.05.06.

Nem telt feleslegesen a bezárás ideje – mondta az újranyitást beharangozó sajtótájékoztatón Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere. A városi gyógyfürdő változatlan jegyárakkal nyitott újra, meghosszabbították a pandémia idején lejárt kedvezményes jegyek, bérletek érvényességét. Közben mintegy 300 négyzetméterrel bővült, és Magyarországon az egyik legnagyobb lett a szauna és wellness részleg. A járvány nem múlt el nyomtalanul: online is lehet jegyet vásárolni a fürdőbe és a programokra. A fürdő gyógyászati részlegében a posztcovid tünetek kezelésével is foglalkoznak. Aki a megjelölt szálláshelyek egyikén foglal szállást, ezer forintos, kedvezményes fürdőbelépőt kap ajándékba. Számos kedvezményre jogosít a Mórahalom városkártya és a turisztikai kártya, amelyeket QR-kóddal mobiltelefonon, illetve kinyomtatva is lehet használni.

Újraindul Szerbiából a csoportos fürdőlátogatási program is. Információink szerint oltási igazolással rendelkező szerb állampolgárok egyéb korlátozás nélkül, akár teljes kihasználtságú autóbuszon utazva is beléphetnek az országba. Sok az érdeklődő, akikből hamarosan vendég lehet. A városközpontban a szállodák előtt már nincs üres parkolóhely, és egyre több a foglalás a magánszállásokra is. Úgy tűnik, a 2021-es nyár legütősebb programjait a Patkó Lovasszínházban rendezik. A hetedik évadot rendezik idén, bevált, népszerű darabok és új produkciók egyaránt szerepelnek a műsorban. Pintér Tibor, a Nemzeti Lovasszínház igazgatója elmondta: újra játsszák a tavaly bemutatott és nagyon népszerűvé vált Szilaj című musicalt, a Rózsa Sándort, de nyitnak a mesevilág felé is: Aladdin című meseadaptációjuk arról is nevezetes lesz, hogy az igazgató-vezető színész ezúttal nem hőst, hanem dzsinnt játszik majd. Az évad nagy dobásának ígérkezik a Szent László – a lovagkirály című rockopera bemutatója. A lovasszínház az elmúlt években több tízezer látogatót vonzott Mórahalomra. A város vezetői hisznek a produkciók művészi értékében, de a közönség egy részét önmagában is vonzza a lovaglás izgalma, az akrobatikus ügyesség, a zene és a darabok romantikus tartalma. Megújult a nézőtér, a világítás, a színpadtechnika. Pintér Tibor arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban előadások híján több idő jutott a társulati tagok és a lovak együttműködésének javítására. Magyarország legjobb kaszkadőrei és lóidomárai adtak ebben szakmai tanácsot. Negyven százalékkal csökkent tavaly a Mórahalmon töltött vendégéjszakák száma 2019-hez képest, tudtuk meg Stampf Marianntól, a Móra-Turist Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Szerencse, hogy a nyári hónapokban fogadhattak vendéget, és nagy volt a kereslet, mivel sokan nem mertek külföldre utazni. Összességében már csaknem egy évre kiesett a fürdő vendégvonzó hatása, a többi látnivaló a korlátozások közepette csak részben tudta ezt pótolni.

Az önkormányzat és cégei nem emelik a szolgáltatásaik árát, ez minden bizonnyal hatással lesz a magánszolgáltatók áraira is, válaszolta kérdésünkre az ügyvezető. Azt még nem tudni, hogy a nagy nyári szabadtéri rendezvényeket – a Homokháti Sokadalmat és a Rétesfesztivált – meg lehet-e tartani. Bíznak abban, hogy a járvány visszaszorulása ezt is lehetővé teszi. A Kolo Szerb Kulturális Központ Dés László koncertjével nyit újra május 27-én. Az Aranyszöm Rendezvényház, mint befogadó színház, a szabadtéri színház is készül az új évadra. Ha a kedvező folyamatok megmaradnak, akkor egyre jobban betelik majd a naptár. „Minden erőnkkel nyitunk és léptéket váltunk” – Mórahalom visszavár – így foglalta össze törekvéseiket Nógrádi Zoltán polgármester.