Vannak a helytörténetnek nagy lánggal égő és hamvadó korszakai. Háborúk, válságok után sok a kényszerű elhallgatás, de aztán a tiltás enyhül, és akkor néhány évtized alatt felszínre tör az addig csak félig ismert múlt. A soknemzetiségű Bácsalmás nagyon megszenvedte a második világháború korszakát – ennek következményei és emlékei utóbb a helytörténet csodás felívelését hozták el. Szénásiné Harton Edit helytörténésszel beszélgettünk.

Belegondolni is szédítő: a késő gótikus Havas Boldogasszony Templom akkor épült Szeged-alsóvároson, amikor Kapisztrán János a török hódítás elleni összefogás érdekében prédikált a térségben.

Nem érezzük jól magunkat ott, ahol vagyunk, de váltani is félünk? Ugye ismerős helyzet? Paraginé Tóth Edina, aki közel 35 évig dolgozott könyvtárosként Zákányszéken, maga mögött hagyta az alkalmazotti létet. Azt vitte magával a munkájából, amit a legjobban szeretett és tudott – így lett belőle Tündérboszi.

Idén csak online tudták megszervezni a Fiatal Zeneszerzők Szegedi Fesztiválját, a koncertet a Youtube-on lehet megtekinteni – de a felhozatal imponáló: ma is szép számmal vannak tehetséges fiatal komponisták, a 21. század zenei nyelve pedig visszatért a sokszínűséghez és a könnyebb befogadhatósághoz.

Március 15-éig lehet pályaműveket beadni a Szegedi Tudományegyetem kulturális irodájának verspályázatára. Tajti Gabriella irodavezető szerint csúcsot fog dönteni a részvétel, és ez jelentős részben a vírusjárvány hatásának tulajdonítható. Ám ez arra is válasz, hogy a 21. században is írnak-e még verset a hallgatók.

„Ez nem steak” jelszóval európai kampány indult az ellen, hogy mindenki által ismert és népszerű állati termékek nevét – kolbász, steak, burger – növényi eredetű utánzataikra is használni lehessen. Az egyik kezdeményező a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara volt.

Ritka fogás a libasült a magyar konyhán – jobbára csak Szent Márton napja (november 11.) és karácsony körül kerül az asztalra. Az utóbbi évtizedben a vendéglátóipar sikeresen elevenített fel a vallásos ünnepekhez és szokásokhoz kapcsolódó hagyományokat, többek közt a Márton-napi libalakomát is. Idén azonban a járvány ezt is ellehetetlenítette: a vendéglátás korlátozása miatt libafogásokat is csak elvitelre lehet rendelni.

A falusi, kisvárosi kulturális kínálatban csökkent a koncertek, színházi produkciók aránya, és nőtt az egyszemélyes kabarék, a Dumaszínház előadóinak jelenléte. Ez a trend sem egyértelmű, van, ahol bíznak a közönség fegyelmezettségében, és a korlátozások mellett is fenntartják a színes repertoárt.

A pacalnál csak a velő és a kakashere megosztóbb étel: van, aki imádja, van, aki viszolyog tőle. Úgy gondoljuk, a pacalpörköltet jellemzően útszéli csárdákban, nagydarab, macsó férfiak fogyasztják. Pedig nemcsak: kertvárosi családi éttermekben gurmand professzorok is. Mit mond el rólunk, hogy mit eszünk, hol eszünk, és akarunk-e ezzel valamilyen képet festeni magunkról? Kékesi Márk Zoltán szociológus Facebook-sorozatot ír a pacalról és társadalmi környezetéről.

A járványhelyzet és a világban uralkodó, bizonytalan helyzet ellenére Szabadka vendégül látta a 27. palicsi Európai Filmfesztivált, melyen idén Európa több mint száz legjobb alkotását mutatták be.

Kék-fekete Mona Lisák néznek le a Makkosházi körút forgalmára Szegeden, a Gáz utcai kenyérgyár fehér silóiról. Egyre több helyen látni a városban épületekre festett, nagy méretű színes képeket. A Muralpaint csoport – Vinkó Leó és Marton Ákos festőművészek – alkotásai megváltoztatják a városi környezet hangulatát.

Bekerül a kisember az egészségügybe, kicsi piros sérülés az ujja hegyén, kezelik-kezelgetik, adogatja a hálapénzt, míg a végén kezét-lábát levágják, és beledugják egy fekete zsákba. Az 1960-80-as évek közt készült magyar rajzfilmsorozatot újraírva tart görbe tükröt a 21. század társadalmának a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház darabja, a Gusztáv a hibás mindenért. Kokan Mladenovic rendezését a THEALTER-en, a szegedi alternatív színházi fesztiválon láthatta a közönség.

Pablo Picasso egy alkalommal ismert művészek társaságában azt mondta, a 20. században mindössze két jó grafikus él—Szalay Lajos és ő. Nem léteznek a barátságukat leíró hivatalos feljegyzések, de azt tudjuk, hogy mindketten a parizsi békemisszió tagjai voltak, ahol Picasso „Galambjait” a béke jelképeinek választották.

„Két medence egy tó helyett“—így hangzott a „Subotičke novine” cikkének címe, amely az 1974-es fürdőidény kezdetének alkalmbából íródott. Ebben az évben csapolták le a Palicsi-tó vizét, azonban a „Subotičke novine” szerint ez nem jelentett okot aggodalomra, hiszen a város két új medencét kapott—a sétaerdei olimpiai medencét és egy másikat, a felújított „Zorka” sportközponton belül. Míg az első napjainkig az egyetlen nyitott medence a városban, melyben minden generáció megmártózott már, a másikat már teljesen elfeledték.

Vlada Kanić, az ismert „Kućerak u Sremu“ tamburitza dal szerzője a szávaszentdemeteri község Bešenovački Prnjavor nevű falujába költözött. Szerémségben, de valószínűleg Bácskában és Bánátban sem múlhat el úgy mulatság, hogy ne hangoznának el a híres sorok a szerémségi, sárból és büszkeségből épült kunyhóról, melynek ablakai a nyárfákra néznek. Éppen a Fruška goran, Szerémségben épített kunyhót magának Vlada Kanić, melyben helyet kapott egy siratószalon is.