Az eseményt úgy hirdették, hogy nyilvános betyárakasztásra is sor kerül majd, ám ez végül elmaradt. Sobri Jóska nyaka ugyan már hurokban volt, ám cimborái még éppen időben érkeztek, és a kötelet ellőve kiszabadították szorult helyzetéből a főbetyárt. Mindez persze csak a Kajár¬péci Vízirevü társulat „Nyilvános akasztás, avagy Sobri Jóska színre lép” című vásári „drámájában” történt meg – általános derültséget okozva a közönség soraiban. A betyárnak öltözött hagyományőrzők és az érdeklődők egyúttal fejet hajtottak Rózsa Sándor fából faragot szobra előtt is, majd a Kikindai Betyárok zenekar fokozta a hangulatot az est további részében.

„Minden csárdának szüksége van egy betyárra, az idegenforgalomnak pedig a legendákra” – mondja az ötödik alkalommal megrendezett „betyárkodás” ötletgazdája, Szikora Gyula. A Lópofa Csárdát – és egyúttal a majsai gyógy- és termálfürdőt is – tulajdonló Jonathermál Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozza: a betyárlegenda nem alap nélküli, ugyanis annak idején Rózsa Sándor és híres cimborája, Veszelka Imre vagy éppen a Bogár fivérek valóban portyázgattak a környéken.

A kollektív emlékezet még Veszelka-, illetve Rózsa-leszármazottakat is számon tart a környéken – utóbbiak közé tartozik a családi hagyomány szerint Szikora Gyula is. Azt azonban ő sem gondolta négy évvel ezelőtt, a Rózsa Sándor-szobor felavatásakor, hogy a betyárok olyan népszerűek, hogy erre rendezvényt lehet alapozni. Pedig – és ezt külön kiemeli – az eseménynek nincs köze a politikához, illetve a Betyársereghez. Itt amatőr hagyományőrzők gyűlnek össze rendszeresen, akiknél az „amatőr” semmiképpen sem pejoratív jelző: a bőgatyától a karikás ostoron keresztül a pisztolyokig minden korhű formában idézi meg a betyárvilágot.

„Nem ruha, hanem gúnya” – javítja ki kérdésemet a kiskunmajsai Nyerges Péter, aki 2015 óta betyárkodik, és két éven át kereste Erdélyben az eredeti bőgatyát és székelyinget, illetve a kabáthoz való posztót. Mint mondja, tevékenységük a múlt bemutatásáról és az ősök előtt való tisztelgésről szól. Tavasztól őszig csaknem minden hétvégére jut egy olyan rendezvény az országban, ahol szerepet kapnak a betyárok. Ilyenkor főznek, lovasbemutatót tartanak, karikás ostort csattogtatnak – vagy akár „vonatot rabolnak”. Utóbbira Péter ötlete nyomán tavalyelőtt, a Kígyósi Falunapon volt először példa: a rendezvényre dottóval érkező vendégeken ütöttek rajta a fegyveresek. Egy-egy találkozóra egyébként az ország minden részéből, sőt a Vajdaságból is érkeznek betyárok.

A betyárromantika azért ellentmondást is hordoz magában, hiszen mégiscsak az akkori kor bűnözőiről van szó. A helyi hagyományőrzők szerint azonban a bujdosó szegénylegényekből betyárrá váltak között akadtak valódi szabadságharcosok is, akik pedig a haszon reményében gyilkoltak, azok nem igazi betyárok, hanem haramiák voltak.