Minden virág, minden lepke mögött van egy történet, de ha nem mondja el valaki, akkor sosem ismerjük meg. Él a tanösvény melletti réten két védett lepkefaj, amelyek csak bizonyos növényfajokra hajlandók lerakni a petéjüket. A szürkés hangyaboglárka csak a kornis tárnicsra, a vérfű hangyaboglárka pedig az őszi vérfűre.

Amikor a petéből kikelnek a lárvák, eszegetik egy ideig a növény magkezdeményeit, de miután nőnek egy kicsit, selyemszálat bocsátanak ki, és leereszkednek rajta a talajra. Mikor leérnek, olyan illatanyagot választanak ki, hogy az ott élő bütykös hangyák azt hiszik: a saját lárvájuk került a földre. Megfogják a lepke lárváját, beviszik a bolyba, ahol védett környezetben felnevelkedik. A rovarvilág kakukkja következő júliusban rajzik – amikor már újra nyílik a tárnics és vérfű.

Félve lépkedünk, mert minden lépéssel megtaposhatunk valami különös, értékes növényt. Májusban nyílnak az orchideák – 24 fajt tartanak számon belőle a Kolon-tó környékén. A természetvédelmi őr figyeli és rögzíti, hogy melyik mikor nyílik, a védetteket csak csoportonként, a fokozottan védetteknek az egyedeit is, GPS-koordinátákkal. Morvai Edina mutatja, fokozottan védett növényhez értünk. Önkéntelenül is a szép, színes réti kakukkszegfűn akad meg a szemünk, de nem őt keressük, hanem a pókbangót. Mikor mi is meglátjuk, arra gondolunk: lám, a pókbangó is veszít szépségéből, amikor elnyílik, és kezd hervadozni. A bangók mellett a kosborok és a június-júliusban virágzó nőszőfüvek a Kolon-tavi orchideák másik nemzetségei. A lápréten tocsognia kellene a víznek, de nagyon száraz esztendő van, kevesebb és kisebb virág bújt elő, mint szokott. A hússzínű ujjas kosbor és a vitéz kosbor máskor rózsaszínbe borítja ezt a területet – most csak ritkásan virágzik. Az egyiknek a szirmán apró pöszörlégy pihen a csepergő esőben. A Kolon-tó helyén az Ős-Duna egyik ága folyt, de aztán feltöltődött. Ma már elöregedő nádas van azon a területen, a turisták néha keresni is szokták, hogy hol a tó. Furcsa volt nekik azt mondani, hogy a nádas a tó, végül a Kiskunsági Nemzeti Park mesterségesen alakított ki újra 30 hektáron nyílt vízfelületet. A nádas, a körülötte lévő láprétek és láperdők csodálatos élőhelyek. Nagyon gazdag a madár- és rovarvilág. Kocsányos tölgy, magyar kőris- és vénic-szil elegyedik a láperdőben. Meg a cserjék: fagyal, kányabangita, veresgyűrűs som és mogyoró.

A bokrok közt barátposzáta énekel. Az levegőben az Afrikából visszatérő gyurgyalagok hangját halljuk, színezetük az igazi trópusi madarakéhoz hasonló. Régi vágású mezei tücsök nézelődik a ritkás fű között. Van itt már tajtékos kabóca is – látni a nyálcsomóra emlékeztető habot a leveleken –, abban rejtőzik a kabóca lárvája.

Morvai Edina mindig hoz távcsövet, lepkehálót is a túravezetésre – bonyolult rendszer a természet, és együtt a legérdekesebb. Az egerészölyv és a felesége vadászgatnak a rét fölött. Vörösvércse „szitál”, szemben a széllel, a szárnyával verdesve egy helyben áll – onnan kutat zsákmány után. Zuhanni kezd, amikor meglát valamit, de aztán magasba csap újra – őt is megláthatták. A víz ritka vendég, a láprétből mocsárrét, abból sztyeppei rét lesz. A folyamat kedvez az invazív növényfajoknak, a selyemkórónak és az aranyvesszőnek. Noha a Kiskunsági Nemzeti Parknál mindent megtesznek az élőhelyek védelmében, korábban a földművelés, a telepített nyárasok és akácosok területnövekedése, újabban az éghajlat változása veszélyezteti ezt az idilli világot. A Kiskunsági Nemzeti Park honlapján lehet jelentkezni az éppen aktuális túrákra. Örüljünk, hogy van ilyen: szakértően irányítják a szemünket, hogy közelről nézhessük a természet csodáit.