1924-ben Magyar Királyi Alföldi Intézet néven alakult, növénynemesítésre, vegyszeres kísérletezésre és fűszerpaprika minősítésre. Már csak a nevében létezett Magyar Királyság, a trianoni szerződés nyomán kialakult országban kezdtek alkalmazkodni az új helyzethez – ennek egyik lépése volt az új kutatóhely létrehozása is. Az első visszaemlékezésen felidézték, mi történt még az 1924-es esztendőben. Hitlert elítélték, és a börtönben megírta a Mein Kampfot. Meghalt Lenin és megszületett Marcello Mastroianni. Az 1968-ig való történetet már nem volt, aki élő szóval felidézhette volna. Dr. Széll Sándor kukoricanemesítő, az első mesélő 1968-ban lépett be először az intézet kapuján. Abban az évben kezdett ott egy későbbi legendás igazgató, dr. Szániel Imre is. 1949 és 1968 között az intézmény alkalmazkodott a szocialista nagyüzemi termeléshez. Jelentős szakmai kapcsolatokat ápolt jugoszláv (Zágráb), szovjet (Krasznodar) és keletnémet kutatóintézetekkel. A kor szokásainak megfelelően gyakran látogattak oda magas rangú politikusok. A testőrök olyankor mindig aggódtak, nehogy az ellenség a kukoricatáblában elbújva a fontos ember életére törjön. Dr. Széll Sándor futólag megemlítette: régen is gyakran volt átszervezés. Mindig, amikor nem jutott elég pénz a kutatásokra, elrendelték, hogy át kell szervezni az intézetet. Amikor túl nagynak találták például a kukoricanemesítési osztályt, akkor őt is átminősítették olajlen-nemesítőnek, hogy arányosabban legyenek. Később azonban egyértelműen a kukorica- és a búzanemesítés lett a vezető irány. Volt verseny is – a szegedi gabonakutatók évtizedeken át rivalizáltak a hasonló profilú martonvásári intézettel. A rendszerváltozás után az addig állami kutatóintézetet gazdasági társasággá minősítették át, és azt akarták, a saját bevételeiből finanszírozza tovább a kutatásait. A nemesítés mellett ebben az időszakban fejlődött föl a vetőmag-előállítás az intézet szervezésében. Akkor már nem a KGST egymást támogató együttműködése jelentette a nemzetközi környezetet, hanem azok a világcégek – Pioneer, Monsanto – amelyek a növényvédőszerek előállításával szerzett hatalmas profitjukat forgatták bele a kutatás-fejlesztésbe. A hagyományos – keresztezéssel történő – nemesítést kiegészítette a biotechnológia. Nemcsak külföldi fajták terjedtek el Magyarországon, hanem piacképes magyar fajták is külföldön – leginkább az Európai Unió területén. Személyesebb stílusban mesélt a múltról dr. Palágyi András, aki árpát és zabot nemesített évtizedeken át a szegedi intézetben. Ő Mexicóban és Chílében dolgozott együtt Norman Borlaug professzorral, aki 1970-ben Nobel Békedíjat kapott, amiért magas hozamú fajtákat vezetett be Mexicóban, Indiában és Pakisztánban, a „zöld forradalom” révén pedig jelentősen csökkentette az éhezést a világban.

Dr. Palágyi András megjegyezte: ma mindent a tudományos cikkekkel és az idézettséggel mérnek, de a legnagyobbak kevés cikket írtak, és sok gyakorlati eredményt értek el. Ő maga a csupasz árpát és a csupasz zabot nemesítette. Szintén az ő nevéhez kötődik a fekete zab, amely olyan élettanilag fontos anyagokat tartalmaz, hogy a versenylovak teljesítményének fokozására is alkalmazzák. Ezt fogyasztotta Overdose, a híres magyar versenyló is. Dr. Palágyi Andrást mindenki ismeri – közel 50 éven át ugyanis ő volt a Mikulás az intézeti Télapó-ünnepen, ha éppen nem külföldön kutatott. A kivetített fotókon mosolygó egyik fiatal anyuka ma már nagymama, az egykori óvodás, Gergőke, aki azonnal tömni kezdte magába a Mikulástól kapott szaloncukrot, ma Hollandiában él és dolgozik.