Április 27. a Lányok napja – a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) ezen a napon pályaorientációs rendezvényeket szervez lányoknak. Deklarált céljuk, hogy a fiatal lányok bátran és magabiztosan induljanak el a STEM összefoglaló néven emlegetett természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika irányába.
A 2023-as Lányok Napja fővédnöke Polgár Judit sakkolimpiai bajnok. Ilyenkor az ország leginspirálóbb vállalatai, egyetemei és kutatóintézetei tágra nyitják kapuikat a felső tagozatos és középiskolás lányok előtt. A tudományos, technológiai és műszaki szakmák közelről megnézhetőek, kérdezni lehet művelőiktől. Egyetlen nap alatt fiatal lányok ezrei szereznek meghatározó élményt pályaválasztásukhoz.
A 20. század első felétől jelennek meg a nők a tudományban – egyre erőteljesebben. De még mindig kevesebben, vannak, mint a férfiak, és jóval kevesebben jutnak el vezető, döntéshozó pozíciókba. (Lásd táblázatainkat, amelyeket a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága bocsátott rendelkezésünkre.) A társadalmi szerepek máig erős kulturális örökségén kívül nincs érdemi ok, hogy ez így legyen. Egyre több szervezet dolgozik azért, hogy a fiatal lányok ne a társadalmi vagy családi elvárásokat követve, hanem a saját tapasztalataik és élményeik alapján hozzák meg a döntést: merre tanulnak tovább.
Nagyon sokat jelentenek a példaképek. Nemcsak Magyarországon, de itt különösen felbecsülhetetlen szerepe van Karikó Katalin felbukkanásának, annak hogy egyszerű családból a világ tudományos élvonalába küzdötte fel magát, és olyan kutatói eredményt produkált, amelynek a gyakorlati jelentősége a covid-járvány idején bebizonyosodott.
Bebizonyosodott az is, hogy a magyar kutatónő nagyon hatásos közszereplő. Nemcsak hatékony, hanem érdekes személy, kiválóan alkalmas példaképnek, mert szerethető, az összetett elméleti kérdésekről is közérthetően képes beszélni. Ahogyan korábban honlapunkon is írtunk róla, a rangos nemzetközi kitüntetéseinek átadásán róla készült fotókból rendezett kiállítás is sok látogatót képes vonzani.
A példaképek bemutatása mellett több szervezet is segíti a lányok tudományos pályaválasztását, a fiatal kutatónők munkája során támadó akadályok elhárítását. A Magyar Tudományos Akadémia 2016-ban hozta létre a Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottságot, amely a női kutatók szakmai előmenetelét, vezető pozícióba kerül
ését hivatott segíteni.
A Nők a Tudományban Egyesület minden évben pályázatot hirdet a Nők a Tudományban Kiválósági Díjra. 2023-ban Dr. Solymosi Katalin biológus és Dr. Oláh Julianna vegyész tudományos munkásságát ismerték el a díjjal. A kutatói tevékenység támogatásáért, mentorálásáért pedig Benséné Fekete Ildikó laboratóriumi főmunkatárs kapta meg a kitüntetést.
„Nem csak a férfiaké a tudomány és a kutatómunka, az informatika terén is van keresnivalójuk a nőknek – mondta a Szegedi Tudományegyetem hírportálján vele készült interjúban Gazdag-Tóth Boglárka, aki 2018-ban kapta meg a díjat. - Elhivatottság kell a kutatói eredményhez. Nekem nem teher, inkább örömforrás, ha vasárnap este – miután a gyerekeket lefektettük – olvashatok, például szakirodalmat.” Jövőbeli elképzeléseiről azt mondta: szeretne professzor lenni, és „olyan átütő tudományos eredményt elérni, amely fontos lehet az egész társadalom számára”.