Egy indiai kutató szokott a legnépszerűbb lenni, amikor a fizika iránt érdeklődő középiskolásoknak tartanak bemutatót az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézetben, a Kutatók Éjszakáján. Ő kezeli ugyanis a csokiolvasztó mikrót. A hullámjelenségek impulzusát azzal az egyszerű módszerrel is lehet mérni, hogy behelyezünk egy tábla csokoládét a mikrohullámú sütőbe, és ahol a legelőbb és legjobban megolvad, ott a legnagyobb a hullámok amplitúdója.
November 13-án adták át az ELI-ALPS új interaktív látogatói terét. „Az agy” belsejében kapott helyet. A kutatóintézet építészeti szempontból is figyelemre méltó jelenség, fogadó épületszárnya hatalmas légterének közepén egy emberi agyat formázó helyiség van, amelynek belseje társalgó, előadó- és most már kiállító terem is.
Nehéz ugyanis érthetően megmagyarázni, mi folyik a világon egyedülálló lézerparkkal felszerelt kutatóintézet falai között. Márpedig ez nagyon fontos. Korábban az állt a közérdeklődés fókuszában, hogy lesz-e elég pénz, engedély az intézet szegedi felépítésére, felszerelésére. Ma már az is felmerül: ki fogják-e a hatalmas befektetések, tudományos lehetőségek arányában használni e gépeket.
Szabó Gábor lézerfizikus, az intézet főigazgatója Csányi Vilmos etológust idézte a megnyitón: a főemlősök tanulási folyamatának az összes érzékelés része és összetevője – a tapintás is. Az élményt nem helyettesíthetik a szavak. Minden gyerek fizikusnak születik, mert szeret játszani, megérinteni, kitapasztalni a dolgok működését. Akkor lesz megfelelő tudományos utánpótlás, ha visszatérnek a kísérletek, az interaktivitás, a közvetlen és látható problémamegoldás a természettudományos oktatásba – már a gyermekkorban.
Riasztó és eltávolító, hogy a fizikából a bonyolult törvények, képletek látszanak ki, holott az a lényege, ami az egész emberi életnek: a problémamegoldás. Gérard Mourou francia fizikus, az ELI egyik létrehozója és támogatója szerint minden egy álommal kezdődik. Ma az emberiség álma, hogy megállítsa a globális felmelegedést, mert csak így lehet megmenteni lakóhelyünket, a Föld bolygót. Ehhez belátható időn belül biztosítani kell 10 milliárd ember ellátását a jelenlegi veszélyes és szennyező megoldások helyett elegendő és biztonságos energiával.
A Nobel-díjas professzor optimista: a magfúziós nukleáris energia gyors fejlesztésében látja ezt a lehetőséget, amelynek alkalmazhatóvá válásában a fizikusok kiemelkedő szerepet fognak játszani.
Néhány éve a lapok azt írták: a Lézerközpont lesz Szegednek az, ami Kecskemétnek a Mercedes-gyár. Jelenleg is folyik körülötte az építkezés, tudományos park létesül, a kutatási eredményekre alapozó start-up vállalkozások áramlanak oda. Óriási lehetőséget jelent az ELI-ALPS a Nyugat-Balkán tudományos kutatóinak. Nemrég járt ott Nenad Popovic szerb innovációs és technológiai miniszter, és nyílt napokat tartottak a balkáni országok kutatóinak, akik kapcsolódhatnak a Lézerközpont által kínált lehetőségekhez.
Az interaktív kiállítás látogatható lesz, bejelentés alapján, elsősorban a természettudományok iránt érdeklődő pedagógusokat, diákcsoportokat várnak. (Fotók: Dobóczky Zsolt - ELI)