2019.06.28.

Laboratórium a tudás gyarapítására és az ügyvitel fejlesztésére

Tudomány

A Regionális ipari automatizálási és mechatronikai újítási laboratóriumnak, a RILIAM-nak köszönhetően, amely a Magyar-Szerb Határon Átnyúló projektum keretében valósul meg, a szabadkai Műszaki Főiskolán és a Szegedi Egyetemen megnyíltak azok a laboratóriumok, amelyek segítségül szolgálnak majd a kis- és középvállalkozásoknak az innovációs technológia alkalmazásában.

Article image
2019.06.28.

A Szegedi Egyetemen létrejött laboratórium az alkalmazható robotikára alkalmas eszközökkel felszerelt, valamint az élelmiszeriparban használható automatizálásra, míg a szabadkai Műszaki Főiskolán az automatizálásra és a termékgyártás robotizálására rendezték be a laboratóriumot. A szabadkai laboratórium nemrégen nyílt meg, és ez alkalomból megrendezésre került egy tanfolyam is az ipari automatizálás és a mechatronika témakörében. A tanfolyamon több mint 30 kis- és középvállalkozó vett részt, mert a projektum egyrészről arra is hivatott, hogy az ő részvételüket az ipari automatizálásban magasabb szintre emeljék, hiszen később fontos lesz a termelésben és a környezetben. A vállalkozókon kívül a műhelymunkában részt vettek még egyetemisták és főiskolai hallgatók, mint a projektum célközönsége. Ők olyan fiatalok, akikre néhány év múlva az ilyen és hasonló műhelymunkákon való részvétel vár, ezért ez kiváló alkalom volt arra, hogy megtapasztalják, mi vár rájuk.

A laboratórium a jövőben nyitva áll minden érdeklődő vállalat előtt, amelyek ezen a szakterületen tevékenykednek, és amelyeknek céljuk, hogy fejlesszék a tevékenységüket. Tehát, ahogy azt a szabadkai Műszaki Főiskola igazgatója, Igor Fürstner mondja, a felszerelés nagyon költséges, és meglehet, hogy egy kisvállalkozásnak nincs elég pénze arra, hogy beruházza az ipari robotikába, közben még azt sem tudja, hogy erre neki valóban szüksége van-e és tud-e majd vele dolgozni. A laboratóriumban lehetősége lesz mindezt kipróbálni a legkorszerűbb robotikai felszereléssel, amely jelenleg a piacon fellelhető. Közülük hármat a projektum keretében szereztek be, a negyedik már korábbról az iskola tulajdona. Az ipari automatizálás elengedhetetlen, mert folytatódik a jövőben is, másrészről, ha már a technika ezt megengedi nekünk, előbb alkalmazunk a termelésben gépeket, mint a saját kezünket – hangsúlyozta Fürstner.

A laboratórium PLC ellenőrzéssel is felszerelt, amelyen a hallgatóknak lehetőségük lesz a PLC programokat kipróbálni, és amikor már megfelelő tudással rendelkeznek, a tanulmányaik befejeztével munkát kaphatnak a PeLCer cégnél, amely részt vett a laboratórium PLC ellenőr készülékkel történő felszerelésében. A cég igazgatója, Stipan Đukanović szerint a laboratórium rendkívül fontos a termelés számára is, hiszen itt majd edzéseket tarthatnak az alkalmazottaknak, amellyel új ismereteket és tudást szerezhetnek, ugyanakkor új szakemberek érkezését is lehetővé teszi.

A szabadkai Műszaki Főiskolán és a Szegedi Műszaki Egyetemen kívül a RILIAM projektumban részt vesz a szabadkai Ügyviteli Inkubátor is, és a Csongrád-megyei Mérnöki Kamara. A megvalósítás egy évvel ezelőtt kezdődött, és 2020 februárjában fejeződik be. A beruházás összértéke eléri a 250 ezer eurót, ebből az Európai Unió 212 ezer eurót áll. A projektum eredményességéhez hozzá kell járulnia még a fejlett online adatbázisnak, amely kapcsolatot képez a beruházó felek és más felhasználók, érdeklődők között; fejlett kapcsolatrendszer a már meglévő vállalatok és az új cégek között, a fiatal kutatók és a hallgatók között a határ menti területeken, ahogyan egy interaktív információ csatorna a tanulók között oly módon, hogy a fiatal mérnököknek lehetőségük lesz megoldani a koplex technikai problémákat.