2020.09.15.

Az iskolákban is kötelező a maszkviselés

Tudomány

Habár a tanulók általában nem örülnek a nyári szünet végének és az iskolakezdésnek, idén teljesen más a helyzet. A szerbiai diákok türelmetlenül várták, hogy visszaülhessenek az iskolapadokba, hiszen március közepe óta nem jártak osztályaikban. A koronavírus járványra való tekintettel otthonról, online tanultak. Azt, hogy mennyire hiányzott nekik az iskola hangulata és a barátaik az az adat is mutatja, mely szerint a tanulók 96,3 százaléka nyilatkozta azt, hogy visszatér az iskolába, és mindössze 3,7 százalékuk döntött a távoktatás mellett.

Article image
2020.09.15.

A diákok örülnek annak, hogy ismét találkozhatnak társaikkal és tanáraikkal, kedvüket pedig az sem szegte, hogy a jelen helyzetben különleges feltételek mellett vehetnek majd részt az órákon, azaz maszkot kell viselniük, távolságot kell tartaniuk egymástól, és fertőtlenítőszert kell használniuk. Az Oktatásügyi Minisztérium az oktatás minden szegmenségre vonatkozó tervet dolgozott ki, amely biztosítja a tanulók és az iskolai dolgozók biztonságát és egészségét. Az órák kezdetének időpontjait az iskolák határozhatják meg.

Az elsős, második, harmadik és negyedik osztályos tanulók számára az oktatás minden nap az iskolában zajlik. Amennyiben egy osztályba 15-nél több tanuló jár, a tagozatot két csoportra osztják, a két csoport pedig két különböző időpontban jár be az órákra. Az órák között alapos fertőtlenítést végeznek. Azokban az iskolákban, melyek elegendő számú tanárral és dolgozóval rendelkeznek, az ötödikes, hatodikos, hetediket és nyolcadikos tanulók az alsós tagozatokkal terv tanulnak, amennyiben pedig egy adott iskola nem rendelkezik elegendő dolgozóval, kombinált modellt alkalmaznak. Ebben az esetben az ötödikes és hatodikos tanulók hétfőnkén, szerdán és pénteken járnak iskolába, a többi napon pedig távoktatásban vesznek részt, a hetedik és nyolcadik osztályok pedig kedden és csütörtökön ülnek be az iskolapadokba, a többi napon pedig otthonról tanulnak. A következő héten az osztályok felcserélik a sorrendet. Az alsós tanulóknak naponta négy, a felsősöknek pedig öt órájuk van naponta. A tanórák 30 percesek, a szünetek 5 percesek, melyek alatt a tanulók nem hagyhatják el a tantermeket. Akik a távoktatás mellett döntöttek, a Közszolgálati tájékoztatási csatornán keresztül vehetnek részt az oktatásban.

A tanulók a tanterembe való belépéskor maszkot viselnek. A szakértők a védőmaszkok állandó viselését javasolják, azonban használatuk a tanórák ideje alatt nem kötelező. Kivételt képez ez alól a felelés és a mosdó használata. Azon tanulók számára, akik egészségügyi okokból kifolyólag nem viselhetnek maszkot, arcpajzsot biztosítanak. Amennyiben a tanár vagy az iskola bármely dolgozója a koronavírus tüneteit észleli, minél előbb jelentkeznie kell a legközelebbi covid rendelőben, a tanulóknak pedig a tanárt kell értesíteniük, ezt követően pedig egy külön terembe kerülnek, ahonnét a szüleik orvoshoz viszik őket.

A középiskolai oktatás kombinált modell szerint zajlik—a tanulók egy hétig az iskolában, egy hétig pedig otthon tanulnak. A szakközépiskolákban a gyakorlati oktatást a duális oktatási modellben részt vevő vállalatokkal közösen kizárólag az iskolán belül szervezik meg. A tanórák hosszát és az megelőző intézkedéseket illetően az általános iskolákban bevezetett szabályok vannak érvényben.

Ami a távoktatást illeti, a március és június közötti időszak lehetőséget nyújtott arra, hogy leteszteljék a modell működését. A zelenaucionica.com portál annak érdekében, hogy összegyűjtse a szülők véleményét, melynek a jelen helyzetben különösen nagy súlya van, összeállított egy kérdőívet, melyet összesen 3.270 szülő töltött ki. A válaszadók 36,5 százaléka nyilatkozta azt, hogy elégedett oktatási tervvel, 12 százalékuk rendkívül elégedett volt, 22 százalékuk egyáltalán nem volt megelégedve, 29,9 százalékuk pedig nem volt elégedetlen, vagy úgy gondolta, az illetékesek kezelhették volna jobban is a helyzetet. Különösen érdekesek a gyermekek kötelezettségei. Habár az illetékes minisztérium azt javasolta, ne helyezzenek túl nagy terhet a tanulókra, a szülők 69,4 százaléka szerint a gyermekeknek a távoktatás során több kötelezettségük volt, mint a rendes tanítás esetén. A válaszadók 73,7 százaléka úgy vélte, a kelleténél nagyobb mértékben kellett kötelezettséget vállalniuk a gyermekek oktatását illetően, 70 százalékuk szerint pedig nem a távoktatás jelenti a jövőt, és a gyermekeknek az iskolában kell tanulniuk.

A szeptember 1-jén megkezdődött rendes oktatást a szülők és a diákok mellett a szakértők is támogatták, elsősorban azért, mert a legfiatalabbaknak szükségük van a szocializálódásra, valamint annak minden előnyére. Állítják, tekintettel arra, hogy a járványügyi helyzet csillapodni látszik, a gyermekeknek a megelőző intézkedések betartása mellett vissza kell térniük az iskolákba. Szerbiában szeptember 1-je óta jelenleg 17 iskolai dolgozó és tanuló esetében mutatták ki a fertőzést. A helyzetet jelenleg kontroll alatt tudják tartani, amennyiben pedig a helyzet romlását tapasztalják, megfontolják az iskolák újbóli bezárását.