2025.11.23.

Nyugat felé szállnak a darvak

Régiónk

Az emberek részéről a már megszokott nagy érdeklődés kísérte az idei Fehér-tavi Darvadozást is, amelyen azonban a darvak a tavalyinál jóval kisebb számban jelentek meg. Az ok: az aszály miatt kevesebb gabona termett, kevesebb a kiszóródott mag, nem találnak elég élelmet. Albert András, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője szerint módosul a darvak vonulási útvonala – egyre többen választják a nyugat-európai irányt.

Article image
2025.11.23.

November 15-én rendezték meg idén a Fehér-tavi Darvadozást, amelyen számos egyéb program mellett a látogatók megszemlélhették, hogyan húznak be este a tó sekély vizében lévő alvóhelyükre a darucsapatok. A „darvadozás”, a látványos és zajos madárcsapatok közeli szemlélése kiváló eszköze a környezeti nevelésnek. Idén is sokan jöttek, kicsik és nagyok, közelebbről, messzebbről. Idén azonban jóval kevesebb a daru Szeged környékén, mint a korábbi években. (Fotók forrása: a KNPI honlapja.) Albert András, a Darvadozás egyik szervezője, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetője szerint ennek az aszály az oka. Nagyon gyenge volt a termés napraforgóból és kukoricából, márpedig ezeknek a szemvesztesége jelent táplálékot a nagytestű madaraknak. Sokszor lehetett látni, hogy kisebb-nagyobb darucsapatok tanácstalanul keringenek a levegőben, élelmet keresve. Tudható, hogy egyes jeladóval felszerelt madarak a szokásos módon iderepültek a Hortobágyról, néhány nap után azonban visszamentek, és a Fertő-tó irányába indultak el. A Darvadozást megelőző héten durván tízszer annyi daru állomásozott a Fertő-tónál, mint Szeged környékén. Felgyorsulni látszik az a tendencia, hogy a három vonulási útvonal – kelet-európai, közép-európai, nyugat-európai – közül utóbbit használják egyre többen. A kelet-európai útvonal végcélja, a darvak egyik telelőhelye Etiópia – ez igényli a leghosszabb repülést. Közelebb van ennél Észak-Afrika, ahová a közép-európai útvonalon repülnek a darvak. Még jobb azonban a nyugat-európai irány, amelynek végén Francia- vagy Spanyolországban telelnek a madarak, nem kell átrepülniük a tenger felett, és Nyugat-Európában nem olyan súlyos az aszály, mint például a magyar Alföldön. A Darvadozás hétvégéjén mindig rendez szakmai tanácskozást a Kiskunsági Nemzeti Park, amely idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból több kutatási programot is kezdeményeztek, amelyek a vizes élőhelyek, növény- és állattársulások időbeni változását vizsgálták, különös figyelemmel az éghajlat-változásra. Külön kérése volt a kezdeményezőknek, hogy vegyék figyelembe az évtizedekkel korábbi leírásokat is a tendenciák elemzésekor. Ez azért volt nehéz feladat, mert a régebbi kutatások esetében legtöbbször csak az eredményt publikálták, a hozzá vezető módszertant nem. Így kérdéses volt, hogy lehet-e rájuk alapozni; a mostani mérési eredményekkel összevetve a hosszú távú folyamatokat, trendeket felrajzoló megállapításokat tenni. Kiderült: lehet. Van már megbízható megoldás a le nem írt régi módszerek feltárására, ellenőrzésére is.