Galambokat hoznak ketrecben Szalai Károly egyesületi és kerületi elnök kiskunhalasi tanyájára. A madarakat egyenként kiveszik, csipgyűrűt tesznek a lábukra. Egy teherautóval elviszik őket a légvonalban mintegy 250 kilométerre lévő Rajkára, ahol holnap reggel eleresztik mindegyiket. A legjobbak két óra múlva már otthon lesznek, a galambdúc bejáratánál az elektromos érzékelő másodpercre regisztrálja, mikor értek vissza. Az indulás és az érkezés időpontjából kiszámítható az átlagsebességük. Az győz, aki a legnagyobb átlagsebességet éri el. Pohner Lászlónak kisgyermekkora óta vannak galambjai. Gondoskodásra, törődésre, szeretetre, következetességre nevel a galambtartás, lefoglalja a gyerek idejét. Nincs két egyforma galamb, a gazdájuk mindegyiket felismeri – a viselkedés, a szín, a szem, a testtartás alapján. Minden galambnak önálló személyisége van – ettől függ, hogy mennyire lesz sikeres versenyző. A versenyzésre tartott postagalambokat kiskoruktól fogva tanítják. Először csak 10 kilométerre viszik el – onnan kell hazatalálniuk. A galamb nagyon jól tájékozódik – a Nap állásáról, a Föld mágnesességéről állapítja meg, merre kell repülnie. Genetikai adottságtól függ, hogy rövidebb vagy hosszabb távon jó-e egy madár – amelyik 100 kilométeren a legjobb, azt nem érdemes maratoni versenyre benevezni.

A galambot – mint minden állatot – a hasán (begyén) keresztül lehet motiválni, hogy azt csinálja, amit kívánnak tőle. Verseny előtt nem etetik túl, de tudja, hogy ha hazaér, finom falatok várják. Az idősebb madár a tojásához, a kicsinyeihez vagy a párjához is siet haza.

Nem veszélytelen a verseny – a ragadozó madaraknak sok jó versenygalamb válik áldozatává. Percenként körülbelül 1400 métert repül egy jó galamb – hátszéllel a duplájára is képes. Ha erős szembeszél fúj, alacsonyan, akár 2-3 méter magasan repülnek. Kockázati tényező még, hogy találkoznak másik galambcsapattal, összekeverednek, és órákba kerül, mire érzékelik, hogy másfelé kellene repülniük.

A galambász érzelmileg is kötődik a galambjaihoz, köztük jár, beszél hozzájuk. Kérdés, hogy a galamb kötődik-e az emberhez. Pohner László azt mondja, egy-két hét alatt úgy magához szoktatja a galambot, hogy rászáll a karjára, és akár a szájából is kiszedi a magot. Forgó Károly, a Dél-Duna Postagalamb Kerület titkára, sikeres versenyző és tréner viszont úgy látja: a galamb nem az embert, hanem a magot szereti.

Szerinte a galamb nem a gazdájához, hanem a saját kicsi helyéhez, a fészkéhez kötődik – oda, ahol a napvilágot meglátta. Senkinek sem mondta még egyetlen galamb sem, hogy tetszik neki, ha megsimogatják. Ha adnak neki mogyorót a tenyerükből, elfogadja, mert szereti a mogyorót.

Forgó Károly az 1990-es években Vajdaságból költözött Kiskunhalasra. Azóta is szoros kapcsolatot ápol vajdasági galambászokkal. Szerette volna, ha közös versenyeket szerveznek – kiderült azonban, hogy a magyar-szerb határon, amely az Európai Unió külső határa – nincs olyan átkelőhely, ahol a galambokat be lehetne hozni. A szerb-horvát és a szerb-román határon igen – de az nagyon nagy kerülő. Így a közös versenyre csak akkor kerülhet sor, ha egyszer Szerbia is belép az Európai Unióba. Vajdaságban népszerűbb a galambászat, mint Magyarországon, de az utánpótlás mindkét területen csökken. A mai fiatalok a mobiltelefonjukat nyomkodják álló nap. Vizin Iván, a szabadkai postagalamb egyesület elnöke egy éven át meghívta egy általános iskola tanulóit a galambvárásra, süteményt, üdítőt adott nekik, hátha megszereti valamelyik gyerek a galambászatot – de egyetlen egyet sem sikerült „megfertőznie”.

A galambvárás ennek a sportágnak az adrenalinnövelő, leglátványosabb időszaka. A galambászok együtt várják a „befutókat”. A versenyzés mellett a galambászat közösséget is teremt – a galambvárásra mindig más főz bográcsost, pacalt, vagy süt valamilyen húst.

Szalai Károly, az 5. számú, kiskunhalasi galambász egyesület és a Dél-Dunai Galambász Kerület elnöke fiatal kora óta tölti be ezeket a funkciókat. A saját – rengeteg – munkájáért nem vesz fel pénzt, így marad az egyesületi célokra. Az állam nem támogatja a versenygalambászokat – ellentétben a húsgalambászattal. Civil szervezeteknek járó kisebb pályázatokat azonban nyernek – ez is elég könyvelésre, nyomtatópatronra, papírra. Az elnök családjában van utánpótlás: az élettársa, az öccse, a sógora és most már két unokája is tart galambokat. Szalai Károly a pályafutása során 400 körüli serleget nyert – egy házban már nem is férnek el. A galambászat költséges hobbi – az élelem, a gyógyszer, az utazás mind pénzbe kerül -, de nem sokan tesznek szert jelentősebb bevételre.

A magyar galambászsport a világ élvonalába tartozik, bár a postagalambok őshazája Belgium. Itthon a legdrágább galamb is 1-2 millió forintba kerül. Egy belga tenyésztő állományának felszámolásakor két kínai újgazdag licitált, és egy példányért 1,2 millió eurót fizetett a győztes. Igaz, a menő kínai versenyeken ma már nem serlegeket osztanak a győzteseknek, hanem vörös szalaggal átkötött Mercedeseket.