2025.08.30.

Határon átnyúló egészségbiztosítás

Régiónk

A nyugat-európai országok határtérségeiben már kialakultak jó gyakorlatok arra, hogy a szomszédos országokban is érvényes egészségbiztosítási kártyával bármelyiknek a kijelölt területén igénybe lehessen venni egészségügyi ellátást. Így racionalizálni lehet az ellátó kapacitásokat, felszámolni a határközeli területek hátrányos helyzetét. Az Európai Parlament rendeletet hozott a közös európai uniós adattérről, amelyet néhány ország már be is épített a saját jogrendjébe.

Article image
2025.08.30.

A DKMT Eurorégióban is megindultak ezt célzó törekvések. Az első két projekt már befejeződött. A mentőszolgálatok együttműködése ügyében jelentős előrelépés történt, a határon átnyúló egészségbiztosítás témája azonban további egyeztetéseket igényel. Erre most egy újabb projekt keretében tesznek kísérletet.

A kezdeményezők belátták, hogy a jelentős összegeket igénylő ellátási formáktól – bentfekvéses kórházi kezelés, műtétek – ódzkodnak az egészségbiztosítók. Jelentősen eltérnek a biztosítási rendszerek, és nagyon szűkösek a pénzügyi források. Ezért először csak a kisebb hely- és forrásigényű egészségügyi szolgáltatásokra terjesztenék ki, hogy a határokat átlépve is igénybe lehessen venni.

Ilyenek például az egészségügyi ügyeletek, különösen annak szakorvosi formái. Romániában a fülfájós kisgyereket Nagyszentmiklósról, vagy pláne Óbébáról a 80 kilométerre lévő Temesvárra kellene vinni, miközben Szeged sokkal közelebb van, és Románia schengeni csatlakozása óta éjjel-nappal ellenőrzés nélkül átléphető a határ. De lehetne például együttműködés a sürgős vérvételekben és azok laborvizsgálatában, vagy a speciális diagnosztikájában. Nemcsak a sürgős ellátást igénylő esetekben, hanem például idősgondozási vagy védőnői szolgáltatásokban is lehetőség nyílna az együttműködésre. Ugyanez vonatkozhatna cukorbetegek vagy szív- és érrendszeri betegek rendszeres gondozására, vagy a területi gyógyszertári ügyeletek megszervezésére.

Első hallásra ezt sokan ellenérzéssel fogadják, mert úgy vélik: helyismereti, nyelvi problémákkal járna, drágítaná a szolgáltatásokat, az országok között bonyolult elszámolásokat tenne szükségessé. Nyugat-európai országokban azonban kialakultak már felénk is alkalmazható jó gyakorlatok erre. Az Európai Parlament rendeletet is alkotott az Európai Egészségügyi Adattérről, amelyet néhány ország már beépített a saját jogrendjébe és gyakorlatába.

A határon átnyúló egészségbiztosítási lehetőség legfőbb előnye, hogy kiegyenlíti a területi ellátási, hozzáférési egyenlőtlenségeket. Alapesetben a határ menti településeken élők hátrányban vannak, mert a határ – még ha sűrűn vannak is már átkelőhelyek -, számos tekintetben elválaszt. Ha a határ közelében élsz, a szélén, a perifériáján vagy számos rendszernek. Messze kell érte menned, vagy kimaradsz az adott szolgáltatásból. Ha azonban a határ az egészségügyi ellátás szempontjából is átjárható, akkor a határ közelében mindkét oldalon is szervezhető racionálisan az ellátás. Közösen kevesebbe kerülhet, és jobb minőségű lesz, mint így, hogy mindenkinek a belső centrumok felé kell indulnia, ha szüksége van valamilyen szolgáltatásra.

Az egységes Európai Egészségügyi Adattér rendelet szabályozza a legjelentősebb problémát: azt, hogy a polgárok teljes egészében és biztonsággal hozzáférhessenek a saját egészségügyi adataikhoz, azok felől szabadon rendelkezhessenek. Adott esetben hozzáférést biztosítsanak másik országban lévő szolgáltatónak anélkül, hogy visszaéléstől kellene tartaniuk. A rendelet ütemtervet tartalmaz a rendelkezéseinek bevezetéséről: az Európai Unió tagállamaiban 2031-re kell felállnia olyan rendszernek, amely lehetővé teszi az orvosi diagnosztikai képek, laboreredmények, zárójelentések hozzáférését valamennyi tagországban. Természetesen csak szabályozott formában, meghatározott célra, az erre jogosultsággal rendelkező személyeknek és szervezeteknek.