A kocsmai és a cigányzene közvetítésével hatott egymásra a magyar és a szerb népi kultúra. Annak ellenére így van ez, hogy a néprajztudósok nem tartják ezeket a népzene részének. A cigány származású muzsikusok mindenütt zenéltek a Kárpát-medencében, hozták-vitték a divatos dallamokat. Gyakran emlegetik őket a dalszövegekben is – hangzott el a szabadkai Juhász-zenekar tagjainak előadásában a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ rendezvényén. A Juhász-zenekar bálokban, lakodalmakban és néptáncegyüttesek kísérőjeként szokott muzsikálni, és foglalkoznak a vajdasági szerb és magyar folklór kölcsönhatásaival is. A magyar és a szerb népzene eredete, dallamvilága távol van egymástól, ám az együttélés mégis számos kölcsönhatást hozott. Ez sokszor csak abban nyilvánul meg, hogy a másik nép zenéjének valamelyik dallamára saját szöveget írnak – olykor szinte tükörfordításként.

Ez gyakrabban figyelhető meg a magyar nóták esetében, de például a Kodály Zoltán által 1923-ban gyűjtött Madárka, madárka kezdetű autentikus magyar népdalt a számos magyar szövegváltozat mellett szerbül is szívesen énekelték. A fecském, fecském kezdetű népdal pedig egy 1953-as kiadású népdalgyűjteményben szerb szöveggel szandzsáki népdalként is szerepel. A Szejáncsica szerb népdal több magyar változata közül az egyik gyermekdalszerű, a kiszámoló mondókák ritmusát idézi. A betyárác (legényes) eredetije szerb dallam, amely azonban belenőtt a magyar hagyományba. A rím nélküli, ismétlő szerb szöveg helyett a magyar változatban magyaros, négysoros rímes strófák alakultak ki. A szerb betyárácot többnyire tamburazenekar kíséri, a magyart lakodalmas, vegyes zenekar. Íme, két részlet:

„Svi mi kažu da sam bećarina Svi mi kažu da sam bećarina Što ja šešir nosim na očima Što ja šešir nosim na očima

Aoj mala malo se naredi Aoj mala malo se naredi Jednim okom u dva momka gledi Jednim okom u dva momka gledi”

„Elveszett a pipadohány ’acskó, a turkáló meg a kova tapló. Gyere vissza édes dohány ’acskó, meglehet, jobban vigyázok rád máskó.

Szombat este taligára ültünk, egész éjjel azon lődörögtünk. Kerestük a pipadohány ’acskót, a turkálót meg a kova taplót.”

Az együttélés azzal is járt, hogy sokan mindkét nyelven énekelték a dalokat. Egy 1975-ös népdalgyűjtés során a Csókán élő Banka Misi bácsi teljesen két nyelvű változatban énekelt föl egy dalt. Imígyen:

„Kiša pada, nagy sár van az úton, jedna cura sírva megy az úton. Plače, kaže az édesanyjának odnose me ružam katonának.

Žena moja tri forinta daj mi hogyha nincsen, majd ád a cigányné, a ja moram tri forinta biti, da ja idem u kafana piti. Jó bort ittam, al’ pijan sam tőle hazamegyek, vređa žena érte, ha lefekszünk, okrenim se tőle, evo leđa, beszélgessél véle.”

A folklór része a tánc is. Különösen a titói időszakban kötöttek sok vegyes házasságot, és abban az időben terjedt el az a szokás, hogy a körcsárdás mellett kólót is játszottak a lakodalmakban. Ez a határ mindkét oldalán divatos lett, és azóta is gyakori jelenség. Kérdés, meddig játszanak kólót a magyar lakodalomban, csárdást a szerb lagziban – hiszen manapság már egyre ritkább maga a lakodalom is.