Portálunkon is megjelent az a hír, hogy a Dél-Kelet-Európából a nyugat-európai munkahelyeikre visszatérő vendégmunkásoktól az osztrák hatóságok elkobozzák a kolbászos (és egyéb sertéshústerméket tartalmazó) szendvicset, mert attól tartanak, hogy a húsétellel behurcolják országukba az afrikai sertéspestist.

A 6,6 millió lakosú Szerbiában 2,4 millió, a 9,6 milliós Magyarországon 2,7 millió sertést tartanak jelenleg. Volt már olyan időszak, amikor Magyarországon 11 millió, Szerbiában 6 millió disznót hizlaltak meg. A sertésállomány az 1990-es évek óta mindkét országban csökken, az utóbbi néhány évben pedig az afrikai sertéspestis-járvány jelentősen felgyorsította a folyamatot.

Az afrikai sertéspestis vírusbetegség. Nem lehet gyógyítani, és eddig nem sikerült olyan anyagot feltalálni, amely védettséget biztosító antitesteket fejlesztene ki az állatok szervezetében. Vagyis nincs ellene nemzetközileg elfogadott, hatékony védőoltás.

A vírus gyorsan változtatja szerkezetét. Túléli a hűtést, fagyasztást, virulens marad az elhullott állatok maradványaiban. Gyakran terjed úgy, hogy ételmaradékokat etetnek a sertésekkel, azokkal kerül be újabb állományok szervezetébe. Rendkívül fertőző, ha egy házisertés- vagy vaddisznóállományban megjelenik, az egyedek 90 százaléka megbetegszik és elpusztul. Emberre a kórokozó nem veszélyes. A sertéspestis vírusának 2-es genotípusát 2007-ben hurcolták be Európába, és terjedt el több mint 50 országban. Egy grúziai kikötőben jelent meg először, ahol élőállat-vásárokat is tartottak, onnan vitték tovább Észak-Amerika és Ausztrália kivételével az egész világra. Nyugat-Európába a balti államokon és Lengyelországon keresztül, illetve egy déli útvonalon, a Duna-deltától Szerbián és Bosznia-Hercegovinán, illetve Magyarországon át. A fertőzés oda-vissza terjedhet a vaddisznó- és a házisertés-állomány között. Az észlelt fertőzést azonnal be kell jelenteni az állategészségügyi hatóságoknak. Ezt követően lezárják az érintett vadászati körzeteket, illetve a góc közelében lévő állattenyésztő telepeket, és az ott lévő teljes állományt kiirtják. Különbség van a gazdagabb és fejlettebb nyugat-európai illetve a közép-európai és balkáni államok között a járvány terjedésében. A szegényebb országokban gyakori a szabad tartás, a házisertések érintkezhetnek fertőzött vaddisznókkal, vagy olyan állatokkal – istállólegyekkel, patkányokkal – amelyek terjesztik a vírust. Nyugat-Európában zárt, nagy állományok vannak – ott leginkább a szállító járművek a fertőzés hordozói.

Különbség van aszerint is, hogy az Európai Unió teljes mértékben kártalanítja a gazdákat, amire az Unión kívüli országok nem képesek, vagy nem hajlandók. Ahol a kár kockázata egyedül az állattartóké, ott jellemzőbb az érintett állományok nem teljes körű leölése, a hús feketén való eladása, ami szintén terjeszti a kórokozót.

Az egyelőre megfékezhetetlennek tűnő sertéspestis gazdasági következménye a sertésállomány fogyása, a sertéshús és a belőle feldolgozott termékek áremelkedése. Sokan úgy teszik fel a kérdést: egyáltalán meddig ehetünk sertéshúst? A piaci következmény gyakran az, hogy a fogyasztók a baromfihús felé fordulnak. Ám a baromfi is veszélyeztetett az ismétlő madárinfluenza-járványok miatt. Társadalmi következmény, hogy mivel a kisebb, kevésbé tőkeerős gazdaságok nem képesek betartani a szigorú higiéniai előírásokat, a fertőzött, vagy csak az annak körzetében lévő állományok kiirtása pedig kizárólag az állattartók kára lesz, így ők kiszorulnak a piacról, kénytelenek felhagyni a termeléssel, és elvesztik megélhetésüket.