A kis-boszniai Bunjevacka Vila bajmoki standján az asszonyok rongyos levest főztek. A rongyos leves alapvetően az alapanyagául szolgáló rongyos tésztáról kapta a nevét, magyarázzák. Elég szerény étel lévén, okkal feltételezhetjük, hogy hajdanán az is rongyos volt valamennyire, aki főzte. A rongyos leves csupa olyan hozzávalót tartalmaz, amit a legszegényebb háztartásokban is meg lehetett találni: sárgarépát, zöldséget, fokhagymát, karalábét, nem szabályosan vágott, hanem kézzel szaggatott „rongyos” tésztát – no meg egy-két tojást. Mezei munkák idején is gyorsan el lehetett készíteni. A magyar határhoz közeli Bajmokon, ahol sok bunyevác él, hagyományosan augusztus utolsó szombatján tartják a Bunyevác Ételek Fesztiválját. Részt vesznek rajta Észak-Bácska számos településéről a bunyevácok, megjelennek, főzik, sütik és kínálják a saját ételeiket magyar és német nemzetiségi közösségek is. „A fél falu az én diákom volt” – mondja Kókai Deli Márta nyugdíjas tanárnő, a bajmoki Dózsa György Magyar Kulturális Egyesület korábbi elnöke, énekkarvezető és citeraoktató. „A bunyevácok eljönnek a Dózsa Napokra, ami a Péter, Pál napi búcsúnak felel meg, mi pedig állandó vendégek vagyunk a Bunyevác Ételek Fesztiválján”. Megkóstoljuk a dózsások által kínált lekváros fánkot – isteni. Jó viszonyban vannak a bunyevácokkal, sok a közös a kultúrájukban, hatott egymásra a zene, a tánc, a konyha. Sőt, még a falvédőik is hasonlatosak – szinte minden standon kiakasztottak belőlük néhányat, hiszen ez is hozzátartozik a konyhai kultúrához. Kókai Deli Márta szerint közös a bánatuk is: kevés a fiatal, nagyon sokan elmennek Nyugat-Európába. Nem lehet már kiállítani sem gyermek citerazenekart, sem gyermek tánccsoportot, mert nincs elég gyerek. De az énekkar a középkorú és idős tagokkal működik, járnak a Durindóra, és ünnep minden fellépés. Állandó vendég a bajmoki fesztiválon a szabadkai Maria Theresiopolis Német Egyesület. Vezetőjük, Deák Magdaléna beszél magyarul – anyám után félig sváb vagyok, magyarázza. A világháború idejét leszámítva nem volt viszály a helyi németek és a többi nemzetiség között – akkor azonban elég nagy. Kevés német maradt a megtorlások és kitelepítések után – ők azóta újra jóban vannak a többiekkel. A Theresiopolis Egyesület Vukovárra is elmegy, ha hívják, meg Bajmokra is jönnek minden évben. Idén stíriai almás kalácsot, rizskocht, sajtos kiflit, bajor perecet hoztak – és persze desszertnek mindig kerül egy kis Mozart kugli.

„Az identitásról szól ez a fesztivál” – mondja dr. Suzana Kujundzic Ostojic, a Bunyevác Nemzeti Tanács elnöke. Szerbiában önálló nemzeti kisebbségnek ismerik el a bunyevácokat. „Anyánk konyhája csaknem olyan fontos szerepet játszik az életünk alakulásában, mint az anyanyelvünk. Édesanyánk konyhájára emlékezünk ilyenkor”. Az elnök asszony kedvenc bunyevác étele a tarana, vagyis a tarhonya. Gyermekkorában a nagynénje készítette neki, ma ő készíti a családjának. Hogy mi a jó tarana titka? Házi tarhonya, házi kolbász, házi paprika és sok-sok szeretet.

Idén a tarana a fesztivál kiemelt étele. A Falufejlesztési Minisztérium standján pontosan elmondja Katia Kumet, hogyan kell azt elkészíteni. A házi tarhonyához szükséges liszt, tojás és víz – nagyon fontos, hogy a tésztát göbök nélkül, egyenletesen gyúrjuk meg. Rostán át kell törni, lehetőleg szabad levegőn néhány napig szárítani.

A főzés azzal kezdődik, hogy házi zsírban kicsit megpirítjuk a krumplit és a vöröshagymát, teszünk hozzá nem csípős házi paprikát és sót, majd forró vízzel felöntjük. Amikor megfőtt a krumpli, akkor kell hozzátenni a tarhonyát és a füstölt kolbászt, és további 15 percig főzni. Elrontani nem lehet, de minél nagyobb mennyiségben főzik, annál finomabb lesz.