Végső Istvánnak Kunfehértón éltek a dédszülei és a nagyszülei. Gyermekkorában minden évben járt hozzájuk disznóvágásra. Ma leginkább már csak arra emlékszik, hogy „hideg volt, és jó sokat ettünk”. Örömmel jön előadni, minden évben mást helyez előtérbe a disznótorozás gazdag hagyományai közül. Idén egyenesen az ókortól indított: a mitológiában a sertés részben szerencsehozó állat, de a kicsapongásnak és a termékenységnek a szimbóluma is.
A gazdagok sok minden mást is ehettek, a disznó a „szegény emberek áldása” volt, részben, mert nem olyan nehéz eltartani, etetni, részben, mert egész évre fedezni képes az emberek hús- és zsírszükségletét. Ez nagy érték, nagy öröm, igyekeztek mindenkor méltóképpen megünnepelni. A 19. században voltak három-négynapos, vagy akár egész héten át tartó, kisebb lakodalomnak beillő disznótorok is. Nagyok voltak a családok, kiterjedt a rokonság, többnyire nem egy disznót vágtak egyszerre.
Korábban két, már a honfoglalás idejétől jelen lévő fajtát tartottak Magyarországon: a bakonyit és a szalontait. A 19. század első felében József nádor, a király helyettese, aki mintagazdaságot működtetett Kisjenőn, Milos szerb fejedelemtől (akit a külföldiek ma leginkább a Knjaz Milos ásványvízről ismernek,) sumadia fajtájú sertéseket hozott be keresztezésre. Rendkívül sikeres magyar fajta, a mangalica jött így létre, viharos gyorsasággal elterjedt, és bő évszázadig, egészen az 1960-as évekig a legelterjedtebb sertés volt az országban.
A történész elmesélte, hogy megvolt a – tájegységenként, esetleg településenként eltérő – rendje, hogy mikortól meddig szabad sertést vágni. Volt, ahol már november elején elkezdték, másutt Szent András napjától (november 30.) volt szabad a vásár. Az előkészületek nagyon fontosak voltak, néha annyi időbe kerültek, mint maga a disznótor. Maga a sertés levágása és feldolgozása nem szórakozás, hanem kemény munka. Nemesnádudvaron emiatt például nem vágtak hétvégén – az a pihenés ideje. Százötven éve Kiskunhalason a leírások szerint egyhetes volt a disznótor – az 1900-as évek elejére ez csökkent le három napra.
Nemesnádudvaron orrfogóval vonszolták ki az áldozatot az ólból, Garán meg Hartán három férfi húzta-vonta őket. Hajóson kukoricacsutkát dugtak a szúrás helyére, Mezőberényben spárgával kötötték el, hogy ne szivárogjon be a vér a kopasztóteknőbe. Ma már az uniós előírások miatt el kell kábítani az állatot szúrás előtt – ennek előzménye is volt a Rákosi-korszakban, amikor csak engedéllyel volt szabad sertést vágni, és csak az kapott engedélyt, aki teljesítette a beszolgáltatási kvótáját. Azt kellett megoldani, hogy ne visítson a jószág – ügyesen fejbe vágni még bent az ólban.
Szúrni mindig az erős, tapasztalt férfiak szúrtak – böllérnőről egyetlen feljegyzést sem látott Végső István. A vér felfogása ellenben asszonymunka volt, mint ahogy a sült vér, a májpörkölt, a cigánypecsenye készítése is. A húst férfiak darabolták, a kolbászt mindig ők töltötték. Délre friss orjalevest kellett főzni, a test szétbontása után lett háj a hájas kalácsba. Este, mikor a legfontosabb munkák befejeződtek, lehetett lazulni. Maradtak fenn halasi disznótoros népdalok. Citera- vagy tamburaszóra énekeltek. Citerázni szinte minden családban tudott valaki, módosabb helyen tamburazenekart rendeltek.
Egy kis kvízjátékot is kezdeményezett a Kunfehér Toron Végső István. Megkérdezte, tudja-e valaki a mai hallgatóságból, micsoda a böllérjózanító. Vagy a frentő? Vagy a pannakuka? Hát a krumplilaska? Ezek egyébként mind disznótoros sütemények, van, amelyikbe hurkát, kolbászt, másokba lekvárt töltenek. A leggyakrabban karácsony előtt, Szent Tamás napján (december 21-én) vágtak disznót. A rokonoknak, szomszédoknak szánt kóstolót ilyenkor angyali kolbásznak, vagy hurkának, Mezőhegyesen angyalhurkának hívták.
A Kunfehér Tor – és a mai falusi böllérnapok általában – nem családi esemény, hanem a települési közösség rendezvénye. Mennyiben jelent ez mást, mint a hagyományos disznótor? Végső István emlékeztet rá, hogy Kunfehértó 1952-ben lett önálló község, hagyományai a környező tanyavilágból – Fehértóról, Füzesről, Szarkásról származnak. Tapasztalata szerint eleinte sokan nézték meg a szúrást, tisztítást, később azonban egyre kevesebben voltak kíváncsiak erre. Ma már jól látszik, hogy a programok meg a három étkezésen feltálalt disznótoros ételek érdeklik igazán az embereket: a hagymás vér, az orjaleves meg a hurka-kolbász.
