2019.12.23.

Átszálltunk az autóra, de sajog a szívünk a kisvasútért

Régiónk

Azért szűntek meg a kisvonatok, mert az emberek szívesebben utaztak saját gépkocsin vagy buszon, és árut szállítani is jobb teherautón, amely a föld szélétől pontosan az átvevőhelyig viszi a portékát. De a nosztalgia máig nem szűnt meg – a turisták szívesen használnák.

Article image
2019.12.23.

Szegedről és Kecskemétről egyaránt járt egykor keskeny nyomtávú vasút a tanyavilágba és vissza. Mindkettőt megszüntették már, a szegedinek a sínjeit is rég fölszedték. Mégis rendszeresek az emlékezések, a Bugaci Kispöfögőnek nevezett gőzmozdonyt utoljára idén december 14-én simogatták körbe a kisvasút rajongói. A szegedi székhelyű Vasúttörténeti Alapítvány tartott megemlékezést és kiállítást a kecskeméti végállomás várótermében.

Néhányan vitatták, hogy valóban a gazdaságtalanság miatt kellett-e leállítani a közlekedést a kisvasutakon. Az eszünkkel elfogadjuk, hogy igen, a szívünkkel nem, fogalmazza meg ambivalens viszonyunkat Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány elnöke. A szálfa termetű férfi maga is egy legenda – mindent tud, amit a vasutakról tudni érdemes, és mindent megtesz, hogy a vasutakról szóló ismereteket, relikviákat fenntartsa és közkinccsé tegye. Mindkét kisvasútnak gazdasági funkciója volt a maga idejében. A szegedit 1927-ben építették, Domaszék területén elágazott, az egyik ágnak Pusztamérgesen, a másiknak Ásotthalmon volt a végállomása. Ezen hordták nagy garabolyokban a szegedi piacra a tanyákon megtermelt árut. Akkor még a híd lábánál, a későbbi Roosevelt téren volt a végállomás, a vevők már ott várták a friss zöldséget, gyümölcsöt, élő baromfit. Ezen jártak a szegedi gyárakba dolgozni egyre többen. Középiskolás diákok utaztak rajta naponta, a városból kifelé pedig néhány értelmiségi, tanyai tanító ingázott. A széksóstói állomásról hosszú évekig koldulni járt a Fogadalmi templom lépcsőjére egy nagy szakállú férfi, aki keresményéből népes családot tartott el tanyai házában. A Kecskemétről Kiskunmajsára vezető kisvasút első szakasza 1928-ban készült el, de annak is megépítették a másik ágát – már az államosítás után, 1948 és 1952 között – Törökfáin át Kiskőrösig. A szegedi „madzagvasutat” 1975-ben zárták be, a Kecskemétről indulót csak 2009-ben. Valójában nem is zárták be, csupán „szüneteltetik a forgalmat”. Nagy József emlékeztet: nemcsak a kisvasutak későbbi sorsára hatott erősen az 1968-ban bejelentett új közlekedéspolitikai koncepció, amely Magyarországon a kötött pályás közlekedés rovására a közúti közlekedést preferálta. Azt hitték az akkori irányítók, hogy a szocialista országokban örökké olcsó marad a Szovjetunióból érkező szénhidrogén.

Számos országban megszűnt a szélesebb-keskenyebb vasutak gazdasági funkciója – de a vágányok és a kocsik megmaradtak, nosztalgiavonatként közlekednek tovább. A szegedi kisvasútnak erre már nincs esélye. Rá Domaszéken, az egykori Sárkányhegyi megállóban berendezett kis múzeum emlékeztet – no meg az, hogy Nagy Józsefék minden évben megkoszorúzzák a Roosevelt téri egykori végállomáson elhelyezett emléktábláját.

A kecskeméti vasútnak azonban megmaradtak a vágányai, van mozdony, kocsi – bár a pálya nincs jó állapotban. Ott azonban megmaradt a remény arra, hogy – legalább a legkönnyebb, leglassúbb és leglátványosabb formában – hajtányokkal induljon útnak a kirándulókkal a közlekedés. Ha nem is a végállomásig, de a híres és szépséges bugaci ősborókásig legalább.