A természetvédelem alapgondolata, hogy a kijelölt védett területeken a kialakult élővilág megőrzése a jövő nemzedékek számára fontosabb, mint a gazdasági haszonszerzés. A természetvédelmi őröknek érteniük kell a joghoz, a zoológiához, a botanikához, a mezőgazdasághoz, az erdőgazdasághoz, a vadászathoz, a halászathoz, az ökológiához, a térképészethez, a pedagógiához, a pszichológiához, a térinformatikához, a lóhoz és a traktorhoz. A természetvédelmi őr nyáron tüzet olt, télen vadat etet, marhát hajt, birkát olt, autót vezet úttalan utakon, kitartóan gyalogol, határozottan intézkedik, ha kell. Családja türelmes, a szemük sem rebben, ha szombat este ott kell hagynia a vacsoraasztalt, mert egy fészekből kiesett fióka miatt riasztják. Lóránt Miklós természetvédelmi őr egyben túzokvédelmi koordinátor és vadgazdálkodási szakember.

Amikor a túzokot védjük, komplett sztyeppei élőhelyeket védünk, hiszen számos más veszélyeztetett fajjal él együtt – magyarázza. – Ilyen a kerecsensólyom, a parlagi sas, az ugartyúk, a széki csér, a szalakóta, a kékvércse, vagy a drasztikusan megfogyatkozott ürge meg a rákosi vipera. Nagyon kevés olyan terület van, ahol ezek a fajok még együtt fennmaradtak, de ha sikerül egyeztetni az eltérő érdekeket, akkor megőrizhetjük ezeket az életközösségeket.

A mórahalmi Nagyszéksós- tó ma egy turisztikai gyöngyszem. Télen-nyáron fantasztikus vizes élőhely, helyben költő és itt telelő madarak paradicsoma. A szikes tó 2008 előtt több évtizeden át száraz, náddal, gyékénnyel, gazzal benőtt terület volt. 2008-ban telepítették az első bivalyokat a tó mellé. Évek alatt lelegelték a sást és a nádat, megnőtt a nyílt vízfelület, visszatértek a vízi madarak.

A kilátóból nézzük távcsövön a tó túlsó végén sereglő madarakat. Krnács György gyakorlott szemmel számolja őket; a természetvédelmi őröknek folyton képben kell lenniük, miből mennyi van az őrkerületükben. Négy-ötezer nyári lúd, nagy lilikek, tőkés réce, csörgőréce, kanalas réce… Megakad a szeme a cirmos szürkék közt néhány hófehér libán.

Azok ott bütykös ásóludak. Kotorékban költenek. Elhagyott rókalyukban, ha találnak. Ha nem találnak, ásnak maguknak –, magyarázza Krnács György. – Egyre többen vannak, délről jönnek fölfelé, mint annyi más faj a klímaváltozás miatt. Csak néhány éve költenek Magyarországon. Nyolc-tíz év múlva fel sem tűnnek, közönséges költő faj lesznek nálunk. Az inváziós fajokkal rengeteg baja van a természetvédelmi őröknek. Gyakorlatilag kiirthatatlan a parlagfű, már a folyók gátját is elözönli a gyalogakác. Egyre szaporodik a bálványfa, az ecetfa, a kései meggy. Fülöpházán, az ikonikus mozgó buckákon végigmegyünk néhány, a szél által ma is formált, elnyúló homokdomb gerincén. Körül, a védett homokpuszta-gyepen jól látszanak az inváziós selyemkóró elszáradt virágai, amelyekről tavasszal a finom selyemfűmézet gyűjtik a méhek.

Okoz valamilyen kárt?

Elfoglalja az élőhelyet az őshonos fajok elől – feleli Ludnai Tünde, a KNPI természetvédelmi őreinek vezetője.

Fülöpháza, Bócsa, Bugac kisebb területeit pályázati pénzből próbálták megszabadítani az inváziós fajoktól. Kunpeszéren pedig egy mintaprojekt keretében gigantikus munkával teljesen megtisztították az erdőt. Csak a természetvédő önkéntesek 35 ezer idegenhonos magoncot távolítottak el. Fenntartható megoldás azonban nincs: a pénz elfogy, a projekt véget ér, a betolakodók pedig a mintaparcella szélén várják, mikor indulhatnak meg visszafelé.