2024.06.26.

A sokat tudó játszótér

Régiónk

A gyermeknapi átadáskor még csak remélték a felsőszentivániak, hogy az újonnan épült játszóterük több lesz, mint a kisgyerekek önfeledt szabadtéri játékának helyszíne. Azóta kiderült: jól gondolták, közösségszervező, településfejlesztő, turistavonzó kezdeményezések kezdenek kapcsolódni hozzá.

Article image
2024.06.26.

Sokan emlékeznek még az olyan játszótéri feliratokra, hogy a 14 éven felüli gyerekek már nem használhatják a csúszdát, nem ülhetnek a hintára, mert tönkre teszik. Hogy tilos a szépre nyírt és locsolt fűre lépni, lehetőleg nem kell rohangálni. Hát ez elmúlt. Rohangálni szabad – mondja Vörös Szilárd, Felsőszentiván újraválasztott polgármestere. A korszerű játszótéren a nagytesó is talál magának játékot, a szülők is, ha akarnak. Kifejezetten az ügyes, technikás, nagy gyerekeknek épült például az úgynevezett pumpa pálya, egy biztonságos fekete műanyag felületű, szabálytalan alakú, kanyargós, lejtős, teknőszerű építmény, amit BMX biciklivel, gördeszkával, görkorcsolyával, rollerrel lehet használni.

Régen a pingpong volt az általános iskolás korosztály mindenfelé használt, népszerű játéka. Bajnokságokat, csapatversenyeket szerveztek. A gyerekek körében mostanára ez háttérbe szorult – a nagyszülők korosztálya azonban változatlanul szereti és élvezi. A felsőszentivániak hoztak ki egy csomó labdát és ütőt, egy kosárban tartják, így ha valakinek a helyszínen támad kedve pingpongozni, vagy talál váratlan partnert, akkor nem akadály a játékszerek hiánya.

A homokozó sosem megy ki a divatból. Valószínűleg a nyuszimotor sem – annyira élvezetes és olyan jól fejleszti a legkisebbek mozgását, egyensúlyérzékét. Közlekedési ismeretekre a legifjabb kortól szükség van. A KRESZ-parkban játékosan lehet megtanulni a legalapvetőbb jeleket, táblákat, fölfestéseket. Ott is van három-négy közösségi nyuszimotor, végig lehet járni a pályát a kijelölt gyalogátkelőhelytől a stop tábláig és a körforgalomig. Az új játszótér mellett korábban is volt sportpark, szabadtéri edzőgépek. Most három új, többfunkciós géppel bővítették – ajánlás és edzésterv is van rajtuk. Használják a felnőttek, mert egyszerre hasznos és élvezetes. Van műfüves pálya – mindenféle labdajátéknak. Van teqball asztal – ez a sport most kezd elterjedni és népszerűvé válni Magyarországon. A legkülönösebb azonban a több funkciós domb, amelynek alapját az 55-ös főút felújításakor felhalmozódott nagy rakás föld jelenti. A sík vidéken örülnek minden magaslatnak – már korábban is szerették volna ródlidombnak használni a földhányást, csak sajnos azóta nem esett a hó. A tetején van egy árbóc – messze lehet onnan látni, és tengerészeset játszani. Az oldala mászófal, többféle technikával. A szánkózó lejtőn föl lehet gyalogolni – a másik oldalon pedig ott egy nagy csúszda. Ha nem is olyan óriás, mint némelyik strandon, de négy méter magasról lehet kanyargós csőben lecsúszni. A domb tetején vannak a napelemes kandeláberek, onnan figyelnek éjjel-nappal a napelemes kamerák. Oldalt, a főúttal párhuzamosan futó kerékpárút mellett van egy okos beálló. Alapfunkciója esőbeálló, de a tetejére napelemeket szereltek, inverteres készülékkel 220 voltos áram is elérhető benne, lehet telefont tölteni, kompresszorral kereket pumpálni. Van információs pult, még zenét is lehet hallgatni.

Az okos játszótéren minden napelemmel működik. Részben, mert nagyon drága lett volna kiépíteni a vezetékes hálózatot, részben, mert az önkormányzat számára drága az áram. Minden része be van kamerázva – ha bármi történik, vissza lehet keresni az informatikai rendszerben. Vörös Szilárd azt mondja: több lett, mint játszótér. Egyre inkább közpark, közösségi tér. Június 16-án a szülők összefogtak és játékkavalkádot szerveztek, amelyen 5-600 ember vett részt. A környék legjobb játszótere lett, ahová más településekről is jöttek, busszal, nagyszülők unokával. Mások bérelt autóbusszal érkeztek – idegenforgalmi vonzerővé vált az okos játszótér. Lehet piknikezni, kitelepülni, születésnapot ünnepelni. A sokadalom láttán megjelent az egyik helyi vállalkozó, tricikliről árult jégkását.

A kavalkád szervezői elhatározták, hogy havonta egyszer megismétlik a nagy közös játékot. Egy vendéglátós fontolgatja, hogy újra megnyitnák a közelben lévő, egykor híres Boszorkány kocsmát és éttermet. A polgármestert azzal kereste meg egy másik vállalkozó, hogy ha itt ennyien lesznek, akkor ő vásárol egy hóágyút, és attól fogva olyankor is lehet majd ródlizni, amikor nem esik a hó.