Tánc a zsinagógában

2025.03.21.

Tánc a zsinagógában

Kultúra

Mindenkit táncra buzdított Margerita Abita, a Barcelona Gipsy balKan Orchestra énekesnője március 20-án, a szabadkai koncertjük elején. Aztán gyorsan körbenézett a gyönyörű teremben – a felújított szecessziós zsinagógában – és hozzátette: de csak ha nem tiltja valamilyen szabály. Nem tiltotta. Táncoltak is, de nem sokan: szűk volt a hely, zsúfolásig megtöltve földszint és karzat.

A Barcelona Gipsy balKan Orchestra 2012-ben alakult Barcelonában élő zenészekből. Katalónia fővárosa végtelenül nyitott város. A világ minden részéből sereglenek oda művészek: festők, táncosok, zenészek, dizájnerek. Földrajzi értelemben rengeteg hely útnak indító kultúráját hozzák magukkal. A délszláv háborúk után különösen sokan találtak ott új otthonra az egykori Jugoszláviából is. Találkoznak, közös projektekbe fognak, hatnak egymásra. Sokszor egészen új mixtúra keverődik ki, ha egymásra talál sokféle hagyomány és az újító kreativitás. Ivan Kovacevic, a szerb nagybőgős, az egyik alapító tag idén februárban, a londoni és birminghami koncertjük előtt mesélte egy interjúban, hogy a kezdeményezők, akik különböző országokból érkeztek Barcelonába, azzal a céllal álltak össze, hogy balkáni zenét játszanak. A klezmer és a cigány zene volt a kiinduló pont, de a szintén szerb Robindro Nikolic ötlete alapján nem szerbet, románt, bolgárt vagy cigányt, vagyis valami tradicionálisat akartak játszani – hanem balkánit. Valamennyien képzett zenészek voltak addigra – de jazzt, reggie-t, bluest, technót játszottak valahol. Népzenével soha azelőtt nem foglalkoztak.

Nem tudták pontosan, mi a közös a balkáni zenében, csak érezték – de ez egyben szabadságot is jelentett a hagyományok kötöttségeitől. Közös zenei kíváncsiság hajtotta őket. Alapdalokat kezdtek játszani – de új megközelítésben. Sokféle verzióval kísérleteztek – az első hónapokban szinte állandóan próbáltak. Ott állapodtak meg, ahol érezték, hogy nagyon jól szól az a dal. Gyorsan érkezett a siker. 2014-ben már megjelent az első nagylemezük, az Imbarca. (Nemrég pedig már a hetedik „7” címmel.) Utána elkezdődtek és máig tartanak a koncertkörutak. Európa legtöbb országában felléptek már, adtak koncertet a vilniusi főpályaudvaron, Londonban és Birminghamban, Bulgáriában, a Beglika Fesztiválon, Zágrábban és Ljubljanában, Budapesten és Podgoricában. Ivan Kovacevic szerint Belgrádban és Isztambulban érzik úgy, hogy a leginkább egy hullámhosszon van velük a hallgatóságuk. A szabadtéri koncerteket kedvelik, mert ott nem csak néz, hanem felszabadultan táncol a közönség.

https://www.youtube.com/channel/UCIStUvUbyYQuvXA20oCbnnQ

Hét-nyolc nyelven énekelnek – Szabadkán például magyar dal is szerepelt a repertoárjukon. Meg szlovén, meg macedón, persze szerb és cigány úgyszintén. Az eredeti dalokat újra hangszerelik – harmonika (Fernando Salinas), klarinét (Xavi Pendón), hegedű (Pere Nolasc Turu), gitár (Julien Chanal), nagybőgő (Ivan Kovacevic) és ütősök (Albert Enkaminanko) adták ki a zenekart. Sok dalnak a szövegét is újraírják. A szabadkai közönség – amelynek egy része Magyarországról érkezett – jó néhány dalukat ismerte már, sokan együtt énekeltek Margerita Abitával. (A zenekar alapító énekesnője, Sandra Sangaio 2019-ben, a véres katalán függetlenségi tüntetések idején, csodálatos búcsúkoncerten távozott a csapatból.) Kovacevic arról is beszélt a birminghami koncert előtt, hogy az internet nagyon sokat segített nekik. Minden clipjüket professzionálisan, aprólékosan megrendezik. Közönségük onnan megismeri és megszereti őket, hogy aztán kívánkozzanak az élő koncertjeikre, majd azokat visszanézzék újra a youtube-on. Ez a világzenei keverék, amelynek balkáni népzenék adják a gyökerét, otthonra talál a mediterrán és az angolszász világban is, ahol korábban az ír, kelta eredetiből nőttek ki hasonló teljesítmények. Gyönyörű a 2018-ban a magyar állam támogatásával felújított szabadkai zsinagóga. Szépek a fényeffektek, ahogyan szemet gyönyörködtető a külső megvilágítás is. (Szép maga Szabadka is – újra érdemes egy-egy napra átruccanni, korzózni, szecessziós csodákat nézegetni, bureket vagy pjeskavicát enni.) A koncerten egy kicsit rontotta az élményt, hogy nem volt tökéletes a hangosítás, olykor torzan szólt, különösen az énekesnő hangja. Táncolni szabad volt, de csak a legbátrabbak mertek. A korai nagy slágerek közül jó néhány elmaradt, de a közönség a vastaps utáni ráadásban kikövetelte és felszabadultan énekelte Margerita Abitával az egyik legismertebbet: a Makedonsko devojcét.