„Számot akartam vetni az életemmel, megvizsgálni, mit csináltam jól, mit rosszul”. Ezzel indokolta Romsics Ignác történész, akadémikus, miért kezdte el írni Hetven év egotörténelem 1951-2021 című önéletrajzi könyvét. Füzi László A világ változása című összegző könyve is önéletrajz: önmaga életét írta különböző időkben, s a leírtakhoz mai tudása alapján megjegyzéseket fűzött.
Kettejüknek közös könyvbemutatót tartottak a Kecskeméti Katona József Könyvtárban. Mindketten úgy kezdték, hogy gyermekként nagyon sokat olvastak. Szinte mindent, ami az 1950-60-70-es évek kulturális kínálatában elérhető volt. Sőt, azt is, ami csak korlátokkal, dugva volt elérhető. Közös bennük, hogy kezdettől jól látták, mennyi hazugság és hamisítás van körülöttük a világban. Úgy érezték, ha megismerik az igazságot, és megosztják másokkal, akkor jól végzik a dolgukat, és jobb lesz ettől a világ.
Pályájukban jelentős eltérés is látható. Füzié kis kezdeti kanyargás után egyenes vonalú. Fiatalon odakerül a Forráshoz, egy nagyon összetartó, hozzá hasonlóan gondolkodó emberekből álló alkotói közösségbe. Az 1980-as években a szocialista állam kulturális hatalma még erőteljes, a szociográfiát fő műfajként közlő folyóirat ennek határait feszegeti. Romsics sokfelé dolgozik, Magyarországon is, külföldön is. Noha személyes hajlamai szerint mindenkivel békében lenne, erősebb benne az igazság föltárásának késztetése, ezért szakmai és emberi konfliktusokba keveredik.
Kezdeti életútjukban azonos a titkosrendőrség jelenléte, a megfigyelés, kollégák általi besúgás ténye. Füzi László a szegedi egyetemen Ilia Mihály köréhez tartozik, a határon túli és távoli diaszpórákban élő magyar írókkal levelező Iliáról beszervezett ügynökök sokasága ír jelentéseket. Romsicsról többek között egyik kedvenc tanára jelent. Még Kecskemétre is utána mennek érdeklődni.
Füzi az akkor lázadó Forrás szerkesztőjeként a korabeli magyar társadalomról akarja elmondani az igazat, Romsics a 20. század magyar történelméről. Az 1980-as években Magyarországon kódoltan 1956-ra utaló versek miatt még folyóiratokat zárnak be, szerkesztőket próbálnak megfélemlíteni. De a kötelékek lazulnak, amit egyik szerkesztő nem mer közölni, azt valamiért meri egy másik.
A Kádár-korszakban a mainál sokkal erősebb volt a társadalmi mobilitás, sokan – ahogyan Romsics és Füzi is – mélyről indultak, és a tehetségüknek, szorgalmuknak köszönhetően magasra juthattak. Úgy gondolták, ha ez sikerült, a dogmákat – történelmi korszakok, sorsfordulók, stigmatizált írók, költők politika által torzított megítélését - is meg tudják változtatni.
Romsics a családi emlékezetből hozta, hogy a Kalocsa környéki parasztok, egyáltalán a vidéki társadalom nagy része nem fogadta el az 1919-es Kommünt. Erről írt első sikeres történelmi tanulmánya hozta magával a többit: a Trianoni szerződés körülményeinek és fogadtatásának megtisztítását a rá rakódott érzelmektől és torzításoktól. A Magyarországot 1920 után konszolidáló Bethlen István miniszterelnök pályájának, majd az egész Horthy-korszaknak, végül a 20. századnak az újraértékelését.
A rendszerváltozás előtti és az azt követő évtized a magyar értelmiség számára egyfajta hőskor volt, amely a 2000-es évektől elmúlt. Az értelmiségnek, az írott szónak a kommunizmusban még súlya volt – a mai társadalomban elenyésző a hatása, jelezte Füzi László. Romsics Ignác pedig azt élhette meg, hogy amit ő a mindenkor tényekkel, okiratokkal igazolt kutatásai alapján állított, az kezdetben még szentségtörés volt az államszocializmus történetírói és politikusai számára, ma pedig már újra sokan vannak, akik nem hajlandók tudomást venni a történelmünkben oly sok tragédiát okozott nacionalizmus veszélyeiről.
