„Apjával haragban van, anyját kurvának nevezi, nem bánná, ha nagyanyja meghalna, ugyanis páratlan kégli lehetőség nyílna meg előtte. Jó megjelenésű fiú, tizenhét éves. Volt, hogy orvosi vizsgálaton leszidták, mert retkes volt a nyaka.” Íme, egy jellemző részlet az Osztályfénykép című novellából, amelyet a Tiszatáj című szegedi irodalmi folyóirat közölt 1966-ban.

A szerző, Ördögh Szilveszter 18 éves gimnazista volt akkor – saját osztályáról írta a kíméletlenül éles látleletet. A szegedi egyetem gyakorló gimnáziumának tanulóit, tanárait, családi és munkahelyi helyzeteket, a való élet és a hivatalos látszat közti elképesztő különbséget fogalmazta meg kiváló nyelvi tehetséggel, kamaszos igazságérzettel.

A Tiszatáj szerkesztőjét, Mocsár Gábor írót kirúgták emiatt a folyóirattól, a szerző pedig Hódmezővásárhelyen tudott leérettségizni. Igaz, onnan egyenes útja vezetett az ELTÉ-re, Magyarország legjobb bölcsészkarára, majd első regénye megjelenése után József Attila-díjat kapott. Témáiban és szemléletében is szívósan kötődött az alsóvárosi paraszti világ hagyományaihoz. Abban az időszakban nagyon erős volt a társadalmi mobilitás: rengeteg értelmes paraszt- és munkásgyerek előtt nyílt ki a tanulás, a felemelkedés útja, de ezzel egyben maguk mögött hagyták a szüleik világát, a kis gazdaságot, megszakadt a nemzedékek egymás melletti munkája, messze kerültek a családi fészektől.

Ördögh Szilveszter sok szálon kötődött a híres, de jó ideig háttérbe szorított néprajzkutatóhoz, Bálint Sándorhoz. Írói nyelve rokonságot mutat az erdélyi magyar drámaíróéval, Sütő Andráséval. Hősei a megszállottságig elkötelezettek, olyan közösségi célokat tűznek maguk elé, amelyeket az a közösség sem ért és támogat igazán, amelynek az érdekét szolgálják.

Összesen 15 saját könyve jelent meg, közte öt kitűnő regény, drámák, novellák, esszék, műfordítások. Ezen kívül szerkesztője volt az Új Írás irodalmi folyóiratnak, valamint a legjobb magyar könyvkiadónak, a Magvetőnek. Megalapította, és haláláig szerkesztette a Tekintet című irodalmi, művészeti és szociográfiai folyóiratot. Az emlékkönyv bemutatóján Kiss Ernő és Bene Zoltán, a kötet szerkesztői arról beszéltek: Ördögh Szilveszter a rendszerváltás gazdaságilag nehéz időszakában próbálta átmenteni a kortárs magyar irodalom fórumait. Olyan volt, mint hősei: az általa fontosnak tekintett ügyek szolgálatát habozás nélkül a saját érdekei elé helyezte.

2007-es halála óta a neve ritkán kerül elő a nyilvánosságban. Sem az ironikus posztmodern, sem a pátoszos nemzeti oldal nem tekinti őt magáénak. Ezen is szeretnének segíteni a szegedi egyetemi és irodalmi élet szereplői. Megpróbálják kiadni újra Ördögh legfontosabb műveit, fölkutatni azokat az írásait, amelyek olyan fórumokon jelentek meg, mint az egykor volt Vasárnapi Hírek, vagy a Rakéta Regényújság.

„Nem minden múlik el” – írta Ördögh Szilveszter a Tekintet egyik szerkesztői cikkében. „Ha voltunk, akkor vagyunk is” – fűzte hozzá. Ennek jegyében született az emlékkönyv, amely tömeges visszhangra – sok példánya vevőre - talált a szegedi (és alsóvárosi) közönség körében.