Hetven év fölött jár az a korosztály, amelynek tagjai még magukban hordják és át tudják adni ennek az egyedül álló kultúrának az értékeit. Ha ők távoznak közülünk, akkor valóban vége lehet Kalocsa és környéke népi kultúrájának – amelynek története is nagyon érdekes. Romsics Imre néprajzkutató, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója kiemeli: Kalocsa város és közvetlen környékének társadalma, noha a családnevek gyakoriságát tekintve 70 százalékban török, rác, tót, sváb származású, a 18 század közepére egységes, katolikus vallású magyar etnikummá változott.

Maga a város a 19. század második felétől már nem tekinthető paraszti társadalomnak: érseki székhely és iskolaváros lévén elsősorban a papok és polgárok határozták meg a karakterét. A kalocsai népművészetet a várost körülvevő szállások adták. Ezek tanyacsoportok voltak, a mezőgazdasági munka és életforma színterei. Addig tart Kalocsa, mondja Romsics Imre, ameddig a kalocsai népművészet tart. A kalocsai társadalom hatékonyan integrált: tagjai nem házasodtak sem más vallásúval, sem más etnikumhoz tartozóval. Közismert a színpompás kalocsai hímzés és a hasonló motívumokat felhasználó percelánfestés. Ezekhez azonban kellett bizonyos anyagi jólét, annak alapja pedig a saját földtulajdon volt.. A városi zsellérek ezzel nem rendelkeztek – a daloláshoz viszont nem kellett pénz, a tánc és az éneklés mindenkié volt akkor is. Romsics Imre a pályája kezdetén gyűjtött már népdalokat a kalocsai szállásokon. 2007-ben, nagyjából egy évszázaddal Kodály Zoltánék hasonló nagy munkája után újra szisztematikus gyűjtőmunkába kezdett. Az 1910-es évek elején Kodály azt írta: azért fontos összegyűjteni a régi stílusú népdalainkat, mert eltűnnek, és új stílusúak keletkeznek helyettük. Az a különbség, állítja a kalocsai múzeumigazgató, hogy 100 évvel később már az új stílusú népdalok tűnnek el, és nem keletkezik helyettük semmi.

Minden helynek van kedves nótája, a néprajztudós azonban hangsúlyozza: ezek nem a kalocsai szállások egyedi dalai, hanem alföldi dalok. Ő sem csak népdalt gyűjtött, hanem magyar nótát, tangót, keringőt – amit csak zenéltek és énekeltek a kalocsaiak. Felhasznált olyan hangfelvételeket, amelyeken Kalocsáról elszármazott fiatalok örökítették meg elsősorban a nagyszüleik énekét. Közel kétezer hangfelvétel nyomán 850 dal dallam- és szövegváltozatai szerepelnek a megjelenés előtt álló Nem messze van ide Kalocsa című kötetben, amelybe a szerző mintegy 200 oldalas, részletes tanulmányt is írt. Valaha mind a 28 kalocsai szálláson tartottak külön, önálló búcsút. Ezek a kis helyi közösségek a 20. század második felében, a téeszesítés hatására felbomlottak, népességük kicserélődött. Nemcsak a hagyományos kultúra megőrzésére, megújítására nem alkalmasak, mert nem élnek olyan egységes közösségek, amelyek az újonnan beköltözőket képesek volnának betagolni az ott élők közé.

Új szokások vannak. Nyugat-európai mintára hódítanak a fesztiválok, falunapok, amelyeknek a helyi kultúrához kevés közük van. Kalocsától délre ismét divat a délszláv nemzetiségi kultúra, zenék, táncok – amelyet például a dusnoki rácok elvesztettek egykor azzal, hogy átvették a sárközi, kalocsai kultúrát. A kólót, tamburazenét erősíti, hogy összekapcsolódik a hagyományaikat jobban őrző délszláv kisebbségek nemzetiségi identitásával.

Romsics Imre könyvének hatásaként megújulást vár a kalocsai kultúrában. Volt már váratlanul erős hatást kiváltott néprajzi könyve: Az Öreg köröszt című művében az út menti keresztek történetét dolgozta fel – hatására civil mozgalmak indultak, és e keresztek többségét felújították – még ott is, ahol eredeti funkciójuk szerint már máshol kellene állniuk.

Kalocsán ma is rengeteg művészeti csoport működik. Közel 800 ember táncol. Többségük fiatal, de bevonják a szülőket, nagyszülőket. Az összegyűjtött hatalmas anyagból lehetőség lesz megújítani a repertoárokat, színesíteni a koreográfiákat. Érdekesebb, alkotóbb lesz általa a munka. A néprajztudós, a helye szülötte és szerelmese nem várja, hogy új közösségek alakuljanak könyve nyomán. Abban azonban okkal bízik, hogy a meglévők megerősödnek, és képesek lesznek túlélni a világ nem mindig kedvező változásait.