Pár évtizede a négy-ötéves kislányok a szüleik kezét fogva tökéletesen járták a kólót a nagy körben. A kisfiúk meg rohangáltak, kergetőztek. A gyerekek belenőttek a felnőttek mulatságába. Aztán egy időben megfogyatkoztak az ünnepek, pláne azok, amelyek vallási vagy nemzetiségi hagyományokhoz kötődtek. Annak is meg kellene egyszer írni a történetét, hányszor próbálták a bajaiak föltámasztani a maszkajárást, amelyet valaha minden évben várva vártak, aztán a kommunista rendszer berendezkedésével nem engedték többé megtartani. Látványosságában, erejében a busójáráshoz mérhető téltemető hagyomány a maszkajárás, amelynek alapfiguráit még a Magyarországra telepítésük előtti időből, Bosznia-Hercegovinából hozták magukkal a bunyevácok. A látványosságnak két pár figura a főszereplője: a Medve és a Bosnyák, továbbá a Didák és a Botos. A történet inkább szimbolikus, mint didaktikus, a rossz és a jó, a fény és a sötétség, az ifjúság és az öregség küzdelmét mutatja.

A Medve a sötétség, a láncra vert gonosz, az elmúlni nem akaró tél elgyengülő, de sokszor újra fölálló szereplője. A Didák a tréfás, de cseppet sem ártalmatlan öregember, aki álarca mögül fogdossa a lányokat – a fiatal botos próbája megrendszabályozni, besegítenek neki söprűvel a gyerekek is. A bajai maszkajárás eredetileg az alvégi bunyevácok ünnepe volt, de hamarosan csatlakoztak hozzá a nem bunyevác polgárok is. Ők a maguk jelmezeiben – háremhölgynek, cigánynak, tűzoltónak öltözve – vettek részt a mulatságon. A kultúrák keveredése, egymásra hatása volt ez – ahogyan Nyirati Klára, Baja polgármestere, és Sokcsevics Dénes kultúratörténész is hangsúlyozta rövid beszédében.

A polgármester asszony azt mondta: ebben a városban nagyon sokféle nemzetiség él együtt, ettől színesebb, gazdagabb, élhetőbb itt az élet, mint ott, ahol csak egyfajta kultúra, egy vallás, egyféle stílus van jelen. Nem titkolta: a fölelevenített hagyományból olyan téli idegenforgalmi látványosságot szeretnének fölépíteni, mint a mohácsi busójárás. Van a térségnek két mágikus hatású zenekara: a felsőszentiváni Csabar és a garai Bácska Tamburazenekar. Most együtt játszottak, fergeteges hangulatot teremtettek. A Szentháromság téren kigyulladtak a lámpák, főtt a birkapörkölt, együtt mozdultak kicsik és nagyok, öregek és fiatalok. A polgármester asszony figyelmeztetett: nem olyan messze innen háború kezdődött, ártatlan emberek, gyerekek halnak meg – vigyázzunk, emberek! Aztán folytatódott a kóló, a Medve a földre esett, az utolsókat rúgta: ezen a szép estén, ebben a szép kis városban meghalt a sötétség, éljen a fény!