Ahhoz, hogy jól megértsük Dusan Markelic szándékát, eligazodjunk abban a világban, amelyet ő felfedezett magának, el kell olvasni a könyvét. Itt most csak néhány részlet felidézésére van terünk. Arra például, hogy gyermekként mennyire szerette édesanyja meséit, amelyeknek azonban nem kitalált szereplői voltak, hanem egy csodálatos kisfiú: ő maga. Máig emlékszik, ahogyan édesanyja a mese fordulatait bevezette: És láss csodát! – mondta minden alkalommal.
Az életében azonban kevés volt a csoda. Főszereplő lett a logika: annak latolgatása, hogy mit kell tennie. Ezt ő tudáspiramisnak nevezi. A sikerek örömet okoznak, a másoktól kapott gondolatok vigaszt jelentenek. Legyél reális, ha bánat ér – ilyen az élet! Becsüld meg, amid van – másnak még nehezebb. Dolgozott munkahelyen, volt vállalkozó, születtek gyermekei, egy időben sokat ivott – mondhatni, átlagosan telt az élete 56 éves koráig.
Akkor, egyik napról a másikra úgy érezte: a tudáspiramis üres. Vagyis nem ér semmit az, amit addig felhalmozott, megtapasztalt. A logika nem működik – az intuícióira kell támaszkodnia. Az intuíció a belső hang – az ő szelleme, egyben a teremtő hangja. Jegyzeteket kezdett készíteni, mit mond ez a belső hang. Mikor néha találkozott a barátaival az utcán, és amikor kérdezték, mit csinál, azt felelte: most kezdtem élni.
Megérezte a lelke létezését, és kezdte másként nézni a világot. Kezdte látni, amit addig nem látott meg, és hallani, amit korábban nem hallott meg. Érzékelni kezdte az univerzumot, az abban létező és működő energiákat, és azt is, hogyan hatnak azok például az ő testére. Amikor mindezekről beszélni kezdett a környezetében élőknek, látta, hogy nem értik, nem is hiszik, amit mond. Töprengeni kezdett, hogyan adhatná át nekik az előtte feltáruló világról szerzett tudását. A belső hang azt tanácsolta neki: ne mondja, hanem írja le!
Első hallásra valóban nehéz megérteni is, elhinni is, amiket Dusan Markelic mondott a közönségének. De azért nagyon különös tényeket és összefüggéseket említett. Arra jött rá, hogy 7 éves ciklusok vannak az életében - úgy véli, azért, mert koraszülöttként, hét hónapra látta meg a napvilágot. Vannak negyven éves generációs ciklusok, amelyekben ismétli magát a történelem, háborúk, tragédiák formájában, és ez az egymást követő nemzedékek. Ő éppen 40 évvel az után tette le a katonai esküjét a nagyapja – akit ugyanígy Dusan Markelicnek hívtak – síremléke előtt, hogy nagyapját fiatal férfiként kétezer másik katonával együtt 1941-ben megölték Kraljevóben.
Különös az is, hogy – miközben Dusan Markelic, bár jól beszél magyarul, de szerb anyanyelvű – a belső hang által megfogalmazott gondolatok magyarul jutnak eszébe. Út önmagamhoz című könyve kétnyelvű: szerbül és magyarul is leírja a szövegét. Mint mondta, ez a könyv egy trilógia első része, és már dolgozik a folytatáson.
