2020.04.23.

Kultúra online

Kultúra

Mint sok más intézmény, a szabadkai színházak is átálltak az otthoni munkavégzésre, így a közönség online élvezheti az előadásokat. A Gyermekszínház a Színház otthon Youtube csatornán keresztül minden nap közvetít a legkisebbeknek szóló előadásokat.

Article image
2020.04.23.

— Április végéig elkészítjük a teljes programot, és minden nap 11 órakor közvetítünk majd előadást, felváltva szerb és Magyar nyelven—egyébként ebben az időpontban szoktunk fellépni a Gyermekszínházban—most online mutatjuk be azokat a darabokat, melyek repertoárunkban szerepelnek—mondta el Árokszállási Márta, a szabadkai Gyermekeszínház igazgatója.

A Városi könyvtárral együttműködve a színészek gyermekek különböző korosztályainak szóló szerb, magyar és horvát nyelvű könyveket olvasnak, emellett pedig rövid jeleneteket is felvesznek, melyek az aktuális helyzettel kapcsolatosak, ezzel például azt is elmagyarázva a gyermekeknek, hogy mik a vírusok. Elkészítették a 2-3 éveseknek szóló “Pelenkás színház” ,valamint a nagyobbaknak szóló “Stefi és Lili” két sorozatát is.

— Arra törekedtünk, hogy kicsit kötetlenebb szemszögből mutassuk be a vírust, és hozzuk közelebb a közönségünkhöz, hogy ők is megérthessék. Van egy Korona nevű babánk is, ez is könnyít a helyzeten, és a kicsik megérthetik, nem cask most, a járvány ideje alatt, de mindig nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a higiéniára, hogy óvjuk egymást, és, hogy az egészség valóban a legfontosabb és legértékesebb az életben.

A Népszínház is az internet világába költöztette színpadát. Az előadásokat honlapjukon illetve Facebook oldalukon közvetítik, egyes darabokat pedig több mint 20 éve vettek fel. Ezen a héten komédiákat mutatnak be, tette hozzá Miloš Stanković igazgató.

— Ma este Branislav Nušić „Mister dollár” című előadását játsszuk, melyet Snežana Trišić rendezett, holnap pedig a „Nyolc nő” című magyar nyelvű drámát mutatjuk be, a hét online programját pedig egy szerb nyelvű koncerttel zárjuk.

Edward Albee „Nem félünk a farkastól” című darabját március 13-án mutatták volna be, ám az előadást a zárt helyiségekben való összejövetelek megtiltása miatt elhalasztották, így a nézőknek még várniuk kell rá. Ezt az előadást játsszák majd először, amikor a színház ismét megnyitja kapuit. A dráma, melyet Dušan Petrović rendezett, és amely családi titkokról, kapcsolatokról és személyes illúziókról mesél, 5 év elteltével lesz ismét látható a szabadkai színház színpadán.

A darab elkészült, közönség nélkül már el is játszottuk, most pedig azt várjuk, hogy nekik is bemutathassuk. A magyar nyelvű premier március 23-án lett volna, de ezt is el kellett halasztani. Amikor vége lesz ennek az időszaknak, elsőként a „Nem félünk a farkastól” című darabot játsszuk majd szerb nyelven, majd a magyar nyelvű „Tesztoszteron” című előadás kerül sorra, Andrzej Saramonovicz szövege alapján.

Hogy mikor kezdődhet el az idény, még nem tudjuk, interjúalanyunk reméli, hogy ősszel lesz erre lehetőség, és mosolyogva hozzáteszi, az Akadémián azt tanulta, egy nap színjátszás nélkül elvesztegetett nap. Habár a próbákat felfüggesztették, a színészek továbbra is fejlesztik képességeiket és alig várják, hogy közönségük előtt ismét színapdra állhassanak, mondta Stanković.