Maguknak a helytörténeti kiadványoknak hosszú történetük van: némelyik még a 19. században indult, a szűkebb haza krónikásainak több nemzedéke halmozta fel eredményeit a füzetekben, évkönyvekben. A helyek, térségek egy része, amelyeket megörökítettek, a Trianoni Szerződés következtében más országok területére került, némelyik kiadványt betiltották, másoknak csak a működési lehetőségeit nyirbálták meg. A megszűnés, újraindulás a háborúk, éles rendszerváltások során a mai Magyarország területén működő helytörténeti folyóiratokra is jellemző.

Hogy kinek írják a helytörténeti cikkeket? Első renden az adott térségben, településen élő lakosoknak. Aztán különösen tanároknak, diákoknak, mert ezek az ismeretek erősítik a helyi identitást, a szülőföldhöz való kapcsolódást. Használják őket a néprajzkutatók, történészek, akik valamilyen nagyobb, szintetizáló munkán dolgoznak, de megbízható alapinformációkra kell építeni művüket. Jó esetben ismerik és használják politikusok, döntéshozók. Egyszerűsített formában megmutathatók a településre látogató turistáknak. „Dokumentáljuk a jelent, hogy a jövőnek legyen múltja”, fogalmazott Korenchy László, a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöke. Elhangzott a konferencián: nem tudni pontosan, hogy mennyi helytörténeti kiadvány jelenik meg a mai Magyarországon. Egy részük csak nyomtatott formában készül, de ma az online és a nyomtatott elérhetőség együtt a leginkább jellemző. Pénzügyi nyomás érvényesül, hogy szűnjenek meg a nyomtatott kiadványok, mert drága a papír, a nyomda, és különösen a terjesztés. A Redemptio folyóirat kiadója, Hortiné Bathó Edit mondta azt a számot, hogy egy példány a lapból 600 forintba kerül, de a posta 815 forintért viszi azt el az előfizetőhöz. Ezért ahová lehet, önkéntesek segítségével, ingyen juttatják el a Redemptiót. Van kiadványszerkesztő, aki azt mondja: amíg ő él, az általa szerkesztett kiadvány nem költözik az internetre. Hiszen ki tudja, mikor mi történik a szerverekkel, amelyeken ezeket az anyagokat ma tárolják. A „felhőt” elfújja a szél pár évtized alatt – a nyomtatott könyv évszázadokat is túlél. Persze, csak ha a történelmi szerencse is úgy alakul. A Vajdaságból érkezett Korenchy László arról számolt be, hogy mindazt a kincset, életrajzokat, család- és helytörténeti munkákat, hiedelmeket, szokásokat, amit egykor a Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat amatőr történészei, orvosok, mérnökök, tanárok felhalmoztak, a második világháború után, mint fölösleges, a helyet foglaló kacatokat, elvitték a papírgyűjtési akciók keretében.

A helytörténeti munkákat bölcsészek írják, de közgazdászoknak kellene kiadni – mondta az egyik kerekasztal-beszélgetésen Kollega-Tarsoly István, aki a Családfa Magazinnak is a szerkesztője. A családfakutatás divat manapság, az emberek pénzt is hajlandók költeni rá. De más kiadványoknál fontos, hogy keressék és kihasználják a pályázati lehetőségeket. Van, ahol önkormányzatok, vagy térségi önkormányzati szövetségek adnak támogatást. A Veszprémi Szemle mögött jelenleg az érseki levéltár jelenti a biztos hátországot. Más kiadók előfizetőket gyűjtenek, akiknek nevét aztán feltüntetik a kiadványban. A konferencia résztvevői megkapták például a Kiskunhalas története 3. kötetét – ez a rendkívül részletes könyvsorozat a városi önkormányzat anyagi támogatásával jöhetett létre. Nem szégyen magunkat menedzselni – erre jutottak a résztvevők. A mai fiatalok nem olvasnak nyomtatott kiadványt – akár akarjuk, akár nem, őket az interneten lehet csak megközelíteni. A legfiatalabbakat a Tik-Tokon. De olykor elegendő csak egy figyelemfelhívó címadás is. Hortiné Bathó Edit mesélte, hogy míg az volt a címe a jászsági népi ételeket bemutató könyvüknek, hogy Népi ételek a Jászságból, nagyon nehezen fogyott a kiadvány. A következő kiadásra azt a címet írták: Ponyvás pulyka, lábatlan tyúk, rézpogácsa – ezzel a címmel ugyanazt a könyvet vitték, mint a cukrot.