Sokáig használták magyarul is a farsangolás kifejezést szomszédolás, rokonlátogatás értelemben. A farsangi bál, a préló bunyevác nevéből is alkottak igét, mindhárom nemzetiség használta a prélózni szót. A televízió elterjedéséig nagyon sokat kártyáztak az emberek. Felsőszentivánon „Köt az öreg”-nek, másutt filkózásnak nevezték azt a kártyajátékot, amelynek kulcsfigurája a Makk Filkó (makk felső) volt. A svábok filléres alapon ramsliztak, mások fájeroztak. Összeszokott idős társaságok mindig másnál játszottak – esetleg annál közülük, aki beteg volt, és könnyebb volt neki, ha otthon maradhatott. Egymást csöröge fánkkal, vagy pattogatott kukoricával, fehér csutkájú, nagy fehér szemű „fillér kukoricával” kínálták.
Vörös Szilárd, Felsőszentiván bunyevác származású polgármestere a kedvünkért idős embereket kérdezett meg, melyik nemzetiség milyen farsangi szokásokat tartott. Számos faluban farsang idején sokszereplős színdarabokat próbáltak be és adtak elő, a falusi tanítók rendezésében szereplőként vagy nézőként részt vett rajtuk a falu apraja-nagyja.
Felsőszentivánon nem tartottak sváb bált – ez a német nemzetiség háború utáni kitelepítésének hatására alakulhatott így. Akiknek elvették az ingatlanát, és kényszerűen Németországba költöztették, már nem éltek a faluban. De akik maradhattak, azok is féltek az olyan alkalmaktól, amikor egyértelműen fölvállalták volna a kisebbségi identitásukat. Sokan az anyanyelvükön beszélni is csak lopva, sötétedés után, szűk körben mertek.
Noha a délszlávokat is érték retorziók az 1950-es években, a bunyevácoknak ez nem szegte farsangi jó kedvét. Minden évben megrendezték a „bunyevacsko prélót”, vagy „veliko prélót”, és hozzájuk csatlakoztak a magyarok, olykor a svábok is. A préló batyubál volt, és változatlan formában virágzik ma is: a résztvevők viszik össze az enni- és innivalót. Mindenki büszke az általa készített süteményre, a borára, a pálinkájára. A prélónak kötelező része a tombola, csúcspontja pedig a tombolasorsolás.
A bunyevác prélóban nemcsak a fiatal felnőttek mulathatnak, hanem az öregek és a gyerekek is. Az idősek beszélgetnek, iszogatnak, nézik a fiatalokat, a gyerekek pedig tanulnak táncolni. És viselkedni, teszi hozzá Vörös Szilárd, mert a közösségi alkalmakon azt is meg lehet, sőt kell tanulni. A minap panaszkodott neki egy ismerőse, hogy nem meri az unokáit elvinni a misére, mert „nem tudnak viselkedni”.
A bácskai bunyevácok által is lakott falvakban a 21. században is minden évben megrendezik a prélót. Úgy alakult, hogy idén Felsőszentivánon és Garán egy időben, február 1-jén zendítenek rá a tamburások. Vörös Szilárd maga is zenész, sok bált, lakodalmat végigmuzsikált már. Külön öröm számára, amikor hazajönnek a fiai, és együtt zenélhetnek.
Az egykori polgári bálak vöröskeresztes bállá, tűzoltó bállá változva a szocializmus évtizedeiben is fennmaradtak. Sok helyen ma is megtartják őket. Felsőszentivánon van óvodai bál is farsang idején, a szülői munkaközösség szervezi, a bevételt az óvoda támogatására fordítják. Újabb keletű helyi szokásként, de a mohácsi busójárás mintájára a gyerekek lármás télbúcsúztatót tartanak.
