Van egy kislány, aki szétdobálja a babáit a szobában. Egyszer aztán az anyukája megharagszik, és választás elé állítja: csak egy baba maradhat! A többit el kell ajándékozni, vagy kidobni, hogy könnyebben tudjon rendet tartani. A kislány sorra veszi szemügyre a kicsit már megunt babáit, és kiderül, hogy mindegyikhez fűződik egy emlék, egy történet. Melyiktől váljon meg? A kócbabától, amelyikkel együtt aludt? A felhúzós babától, amelyiknek beragadt a kulcsa, és már nem tud táncolni? A hősbabától, akit akkor kapott ajándékba, amikor Görögországban éltek, hogy megvédje minden bajtól a fakardjával? A porcelánfejű babától, amelyiket leejtett egyszer, megrepedt a feje, de a nagypapa megragasztotta? A kötéltáncos babától, amelyiket ő talált a poros padláson, és nagyon összeszidták, mert nem lett volna szabad oda felmásznia? Mindegyik babát eldugja, és jobb híján kimegy reggelizni. A babák azonban megértik, milyen veszélyben vannak, előbújnak, és izgatottan próbálják kitalálni, mitévők lehetnének. Itt jön a csavar a történetben: mindegyik baba más nemzetiségből, más mesevilágból került a kislány szobájába. A hős baba görög, Achilleusznak hívják, a kócbaba örmény, a felhúzós baba szlovák, a porcelánfejű baba szerb, a kötéltáncos baba lengyel. Törni kezdik a fejüket, hogyan menekülhetnének meg. A lengyel arról mesél, hogy királyt választanak a gombák, és végül a csúnya, barna kalapos vargánya győz a szép piros légyölő galóca ellenében, mert a gombák okosak, és nem választanak mérges gombát a királyuknak.

A fakardos görög hős baba a trójai háború történetét, Achilleusz és Hektor párviadalát meséli el – illetve játsszák el nagyon látványosan a babákat alakító színészek. A porcelánfejű baba szerb mesét mond Sztánkóról, aki hajdú akart lenni. Hogy fölvegyék hajdúnak, próbatételek sorát kellett kiállnia: helyből átugrani a sziklát, fölmászni az égig érő fa tetejére, végül pedig táncolni. Olyannyira jól ment a kóló Sztánkónak, hogy a hajdúk rögvest megválasztották a vezérüknek, aztán hatalmas mulatságot csaptak, ettek, ittak, és újra táncoltak, ameddig a lábuk bírta. Messze délen, az Ararát lábánál, Örményországban élt egy gyönyörű lány, akit Anahitnak hívtak. Elment szolgálni a király udvarába, ahol beleszeretett a herceg. Anahit azonban mondta neki, milyen egy semmirekellő, nem dolgozik semmit. Megtanította herceget a szőnyegszövésre, de a királynak ez nem tetszett, és tömlöcbe vettette a fiát. Mivel azonban már tudott szőnyeget szőni, beleszőtte a titkos üzeneteit – így menekültek meg.

A szlovák mesében világot látni indulnak el a szereplők. A kidobásra ítélt babák minden meséből tanulnak valamit, és együtt, a sok kultúrából megszerzett tudással már maguk is boldogulnának a világban. De így nem is fölösleges kacatok többé, és nem kell elhagyniuk kis gazdájuk gyermekszobáját. Nem könnyű ötven percbe belesűríteni a magyarul elhangzó párbeszédeket, eredeti nyelven felcsendülő dalok, táncok sokaságát, úgy, hogy előre menjen a kerettörténet is. Az egyes népekre jellemző humoros utalásokat a felnőttek talán jobban élvezték, mint a gyerekek. De a végén a közönség is táncra perdült, és a fináléban annyi boldog kisgyerek táncolt a színpadon, amennyi csak odafért.