Magyar Zoltán néprajzkutató, a Bunyevác népmesék kötet szerkesztője maga is elcsodálkozott, amikor kezdte számba venni az anyagot: hogy lehet egy kicsiny nemzetiségi közösségnek ilyen nagy és összetett mesevilága? Az etnográfus-szerkesztő, aki régóta kutatja és rendszerezi a kelet-közép-európai etnikumok népművészeti örökségét, azt tapasztalta, hogy a legfőbb népmesetípusok, alaptörténetek a bunyevác mesékben is megtalálhatók. A Dr. Obádovics J. Gyula nyelvész professzor által 2017-ben alapított, Baján működő Bunyevác Kulturális Intézet a bunyevác népcsoport kulturális örökségének feltárását, megőrzését tekinti céljának. Első és talán legnehezebb vállalkozása a 2019-ben megjelentetett, szokatlan felépítésű, fotókkal, térképekkel gazdagon illusztrált Bunyevácok című könyv, amely e kisebbségi népcsoport történelmét, néprajzát, kulturális örökségét foglalja össze. Nem könnyű az olykor vitatott tényeket bemutatni, indulatok nélkül, de mégis állást foglalva leírni a bunyevácok történetét. Az intézet igazgatója, Ikotity István által összefogott csapatnak ez sikerült. Az alapkönyvben nagy vonalakban bemutatott témaköröket bontja ki a most bemutatott négy kötet. Az első a bunyevácok korai történetét megíró, kisebbségi kultúrájukat bemutató, művelődési lehetőségeiket lap- és könyvkiadással segítő kalocsai segédpüspök, Antunovich János (Ivan Antunovic, maga is bunyevác származék) Értekezés a Duna-menti és a Tisza-menti bunyevácokról és sokácokról című tanulmánya. A második új könyv a Bunyevác népmesék, a harmadik a Bunyevác népköltészet. A népmesékről Ikotity István azt mondta a bemutatón: ezek adják vissza a néplélek legmélyebb sajátosságait. Ezeket hallják a gyermekek a szülőtől, nagyszülőtől, olykor olvasva, a régi időkben azonban élő szóban, minden meséléskor újra meg újra alkotva. Minden ember személyes fejlődésében is alapvető szerepet játszik a mese, amellyel a család bevezeti őt az élet viszonyaiba. De a mesélők valaha maguk is e mesék által formálódtak.

Kiderül a negyedik kötetből, hogy meglepően gazdag örökséget képez a bunyevác színműveké. Azokban az időkben, amikor nem volt rádió, televízió, sokkal több közös eseményt – többek között színielőadást – szerveztek egy-egy falusi közösségben. Voltak ismert színművek, amelyeket betanultak, de gyakran írtak vagy adaptáltak a helyi viszonyokat, személyeket bemutató történeteket is. Arra törekedtek, hogy minél többen kapjanak szerepet a színielőadásban. Hetekig, hónapokig készültek rá, akinek nem jutott szerep, az nézőként vett részt a nagy eseményen.

Munka közben már a folytatás iránya is körvonalazódott. Magyar Zoltán, a népmesekötet szerkesztője vetette fel: a mondák még ősibb világot, képzelt vagy valódi történelmi szereplőket, hiedelemvilágot őriznek. Látszik, hogy még fellelhetők ezek, vagy összerakhatók a részletek a bunyevác kisebbségi örökségben is, de sokat kell dolgozni vele.

Érdemes lenne összegyűjteni a bunyevác költészet alkotásait is. Sok költő bunyevác dialektusban írt verse jelent meg korabeli újságokban, kalendáriumokban. Egy részüket a szerb és/vagy a horvát kultúra is a sajátjának tekinti. Megnehezíti a közlést a szerzői jog, amely a jugoszláv utódállamokban nem 70, hanem 100 évig köti az örökösök engedélyéhez a közlést. Nem is a szándék a legnagyobb probléma, hanem az, hogy szinte lehetetlen felkutatni valamennyiüket.

Magyarországon viszonylag kevés bunyevác származású ember őrizte meg a nyelvét, etnikai identitását. Sokan azonban szeretnék megtartani felmenőik kultúrájából, amit még lehet. A leírt értékeken túl a zenét, a táncot, a gasztronómiát, valamennyire talán a vérmérsékletet, kedélyt, stílust. Ezért is szerveznek idén nyáron bunyevác ifjúsági tábort Dunafalván, és ezért üzemel Baján a bunyevác gasztronómiai különlegességeket kínáló Arany Bárány étterem.