Még a Royal Szállóban működött a Közéleti Kávéház, amikor főiskolai hallgatóként bemutatkozott ott Miklósa Erika, aki koloratúrszoprán énekesként világhírű lett az eltelt évtizedekben. Ugyanott debütált a szintén szoprán énekesnő, Frankó Tünde is. Temesi Mária, a Magyar Állami Operaház énekesnője, „operanagykövete” egész sorozatot szervezett a Közéleti Kávéházban. Állandó szereplő volt a kiváló szegedi basszus énekes, Gregor József. Neki nem az első, hanem az utolsó fellépése kötődik a Közéleti Kávéházhoz. Beteg volt már, amikor elvállalt egy koncertet a Honvéd téri református templomban. Kezdéskor gyengének érezte magát, ezért fölhívták Székhelyi József színművészt, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóját, aki a kerti gyomlálást hagyta abba, bejött, és farmerben mondott verseket, míg Gregor erőt gyűjtött a következő dalhoz. A rendszerváltozást követően nagy divatja támadt a különböző – a hivatalos nyugati orvoslás által el nem ismert – alternatív gyógymódoknak. A klinikai orvosok többsége kuruzslásnak tartotta ezeket – nagy és nyílt viták színtere volt a Közéleti Kávéház. Utóbb felbukkantak azok a gyógyítók is, akik a keleti gyógymódokat és a helyi természetgyógyász módszereket kiegészítőként alkalmazni kezdték a klinikai gyógyításban is.

Kezdettől fogva nagyon nagy közönsége van a szubjektív úti beszámolóknak. Más tevékenységükről ismert szegediekről derült ki, hogy szeretnek utazni, különleges helyekre jutnak el, és nagyon színesen tudnak mesélni róla. Évtizedekig tartott ilyen beszámolókat Klonkay László, a Központi Statisztikai Hivatal Csongrád megyei igazgatója. Nagyon jól fotóztak a feleségével, még zenével is illusztrálták az élménybeszámolót. Újabban Karikó Sándor filozófus, egyetemi tanár lépett a helyébe, akinek a legutóbbi estjén négyszázan voltak a Szent-Györgyi Albert Agórában. A város folyóiratában „a szegedi közélet templomának” nevezték a Kávéházat, Szalay István, a rendezvényeket szervező alapítvány elnöke pedig „szegedi Hyde Parknak”. Helyi szereplők között is zajlottak nagy közéleti viták, de volt a vendégük többek között Pozsgay Imre, Csurka István, Tőkés László. Noha sokféle iskolázottságú és kultúrájú emberből áll a közönség, nagy tekintélyű tudósok – például Szőkefalvy-Nagy Béla nemzetközi hírű matematikus – is rendszeres résztvevői voltak az esteknek.

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere épült a szegedi Közéleti Kávéháznak. Sokszor szerepeltek Vajdaságban, a Szegeden letelepedett vajdasági magyarok közül is sokan járnak a rendezvényekre. Még Ausztráliába is eljutott a hírük, egy budapesti orvoskonferenciára érkező, magyar származású professzor is jelentkezett, hogy szeretne fellépni a Kávéházban. Újabban nagyon népszerűek a szabadtéri táncos rendezvények: a mai világban nem nagyon van hol táncolniuk az embereknek. Az egyik legemlékezetesebb est Bódis Wollner Iván New Yorkban élő, világhírű neurológus professzor nevéhez fűződik. Az édesanyja Szeged szerte ismert, gyönyörű hölgy volt, ő kérte Szondi Ildikót, az estek szervezőjét: „Ne haljak meg úgy, hogy a fiam nem szerepel a városháza dísztermében!” Tele volt a terem, nagyon jó beszélgetés után a közönségnek is szót adtak. Elkérte a mikrofont egy különösen öltözködő nő, aki a kutyájával szokott koldulni a Centrum Áruház előtt. Volt, aki sziszegett Hekáné Szondi Ildikónak, hogy ne adjon neki szót, de ő nem szereti megtagadni a szereplést senkitől.

A különös nő nagyon értelmesen szólt hozzá. Az est végén Bódis Wollner Iván elmesélte a rendezőknek, hogy amikor 1956-ban egyetemre járt Szegeden, ez a lány volt a legszebb medika. A forradalom leverése után Bódis Wollner elmenekült Magyarországról, a lány itt maradt. Tragédia érte. „Talán én is így jártam volna, ha nem megyek el”, mondta a híres Parkinson-kutató New York-i professzor.