A törökök kiűzését követő betelepítések során sokféle nemzetiség költözött az elnéptelenedett hódoltsági területekre. Ezek kapcsolatba léptek egymással, illetve hatott rájuk a magyar kultúra. Horváth Bálint Máté, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hatodéves hallgatója, a Nagykanizsai Ifjú Tamburások Zenekar tagja a szakdolgozatát is ebből a témából írta Interetnikus kapcsolatok a Mura-menti kai horvátok népzenéjében címmel. Kanizsavárat 1690-ben foglalták vissza a töröktől, a vidékét a Murán túli területekről népesítették be újra. Vélhetően horvátokkal, akikre a sváb és a magyar kultúra gyakorolt hatást. A népzenéjükben megmaradt egy olyan jellegzetesség, hogy ősi magyar pentaton dallamokat énekelnek horvát szöveggel. A Kárpát-medence más részein is ismert a jelenség, Bartók Béla is írt róla: a betelepülők találkoztak a már akkor is régi magyar népzenével, és mivel a nyelvet nem értették, a saját nyelvükön írtak hozzá szövegeket.

A Bács-Kiskun Megyei Horvát Önkormányzat által támogatott bajai fesztiválon, ahol csupa autentikus tamburazenekar muzsikált, jól látható volt, hogy a tambura nem csupán egy hangszer, hanem egy egész hangszercsalád. A hosszú lantok családjába tartozik, és a vonós zenekarok mintájára vannak benne dallamot játszó, tercelő, ritmust adó hangszerek. A csepp alakú legkisebb a prím tambura, az viszi a dallamot. A brácstamburás az összes húrt pengeti egyszerre, kíséretet játszik. A tamburabőgő külsőre nagyon hasonlít egy vonós bőgőre, de a húrláb más méretű és beállítású, mint a vonós bőgőnél. A brácsprím tambura ránézésre gitárnak látszik, ellenszólamokat játszanak rajta. Minden tamburát, még a tamburabőgőt is pengetővel szólaltatnak meg. Egy tamburazenekar 3-7 zenészből áll. Jellegzetessége, hogy szinte minden zenész énekel is a hangszeres játék mellett. E sokszínű hangszercsalád őse a szamica (egyke) tambura volt, amelyhez csak egy zenész kellett, de alkalmas volt arra, hogy kimuzsikáljanak vele egy egész lakodalmat. Ebben is erős a hasonlóság olyan tradicionális magyar hangszerekkel, mint a duda vagy a citera.

Horváth Bálint Máté megemlíti, hogy Magyarországon Bartóknak, Kodálynak és követőiknek köszönhetően a világon egyedül álló mértékben följegyezték a népzenei örökséget. A dallamvariációkkal együtt 3-400 ezerre tehető a szájhagyomány útján fennmaradt, de az elmúlt 120 évben rögzített dallamok száma.

A népzene él olyan értelemben, hogy számos hagyományos népzenekar működik. Az ő zenekaruk is gyakran szerepel fesztiválokon, játszanak lakodalomban, találkoznak más népzenészekkel. A népzene azonban az 1950-es évek óta nem újul meg, abból a nagyon gazdag anyagból válogatnak, ami addig keletkezett. A tambura népi hangszer, kérdezzük, próbálnak-e a kortárs zeneszerzők mai zenéket írni rá. Magyarországon is van erre példa, de nem igazán jellemző, válaszolja Horváth Bálint Máté. Horvátországban gyakrabban előfordul, hogy népes, 40-50 vagy akár százfős zenekarokban a tambura is érdemi szerepet kap. A garai Bácska Zenekar a bajai fesztiválon egy saját számot is előadott. Ez egyre gyakrabban előfordul: tamburazenekarok akár népdal közeli hangzással, akár más stílusban írnak dalokat, és azokat a népzene mellett előadják. Horváth Bálint Máté még nem írt ilyet, de nem idegen tőle a gondolat, hogy egyszer ebben is kipróbálja magát.