Magas kitüntetésekkel elismert művészek – Király Levente Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Szeged díszpolgára, Dr. Csapó Benő neveléskutató professzor, Szeged díszpolgára és Vajda Júlia Liszt-díjas operaénekes – neve szerepel legelöl a közadakozás támogatóinak listáján. Apró Ferenc helytörténész és Kiss Ernő nyugalmazott népművelő, Farkas Pál szobrászművész, Tápai egykori tanítványa, valamint Szabó Gábor tanár, a Tápai Antal Alapítvány elnöke állt ki az érdeklődők elé az adományozási felhívást bejelentő lakossági fórumon. Tápai Antal szobrász, fémmunkás, a Tömörkény István Gimnázium iparművészeti szakközépiskolai tagozatának alapítója, nemzedékek mestere 1902-től 1986-ig élt. Móra Ferenc író, múzeumigazgató segítette, hogy a tanulmányait el tudja végezni. Származása révén nagyon mélyen gyökerezett Szeged hétköznapi életében, egyetemes emberi értékeket magas színvonalon tudott felmutatni jellegzetes helybeli figurák, helyszínek és jelenetek megfogalmazásával.

A Hálóvető szobra, a feszülő izmok, a koncentráló tekintet a folyóval, a megélhetéssel, a nekünk adatott élettel való ősi küzdelem nehézségét és szépségét képes egyetlen kimerevített mozdulatba sűríteni. 1932-ben rajzolta le az első vázlatokat. Hatszor, többféle nagyságban formázta meg gipszből, de maradandó formában pénz és támogatás nélkül sohasem sikerült elkészítenie. Tápai Antal nem volt sikertelen művész. Többek között Katona József, Erkel Ferenc, Móra Ferenc és Tömörkény István szobrát is elkészíthette, azok állnak Szeged közterein. Sikerei és kudarcai a művészetpártolás hullámzásának, kerek évfordulókra ráépülő, politikától befolyásolt támogatási kampányok szerint alakultak. Mintázott keresztelő kutat és pihenő munkáscsaládot, munkás-paraszt szövetséget, Gagarint és Szent Erzsébetet. De a legszeretettebb szobrai a Tiszához, a halakhoz, a halászfiúkhoz, a természet ébredéséhez kötődnek. A lakossági fórumon felidézték, hogy a 20. század elején a legtöbb szegedi szobor közadakozásból készült. Jeles emberek emelték föl a gyűjtés zászlóját, sikk volt követni őket. A legnépszerűbb helyi lap minden héten közölte, ki adott és mennyit adott erre. Úgy látszik, vissza kell térni oda, noha a rendszerváltás óta a Milleniumi és államalapítási kampányok idején rengeteg támogatott szobor készült és került ki a közterekre közpénzből. A megújuló – és alulról jövő – kezdeményezések ellenére a Hálóvető nem volt köztük.

Kérdés és kísérlet, hogy vissza lehet-e térni az elődök gyakorlatához. Szeged polgársága hajlandó-e összeadni a pénzt a szoborállítás költségeinek legalább egy részére, hogy a hiányzó összeget az önkormányzat fedezhesse? És ha igen, lehet-e megegyezés, hogy hol álljon a szobor? A legjobb javaslatként az hangzott el, hogy a körbástyán kéne állnia, a Belvárosi híd és a Móra Ferenc Múzeum mellett, a Tisza felé dobva a hálót. De rögtön kétség is felmerült: hiszen azon a helyen szokott állni a Halfesztivál idején az óriás bogrács, amelyben 4 ezer adag halászlét lehet egyszerre megfőzni. A hányatott sorsú, ikonikus szobrot, vagy a tömeget jóllakató, csodálatos kondért választaná-e a többség? – erre a kérdésre is választ ad, mekkora sikerrel jár a közadakozás.