Négy templom áll a ma már csak 1500 lakosú Magyarcsanádon: a román ortodox, a szerb ortodox, a katolikus és a református. Kollár Ferenc tanár, a helyi szerb nemzetiségi önkormányzat elnöke bármelyikben „otthon” van. Anyai nagyanyja, Stoian Viora román volt, anyai nagyapja, Jesity Lázár szerb. Lányuk, Jesity Darinka Budapesten ismerkedett meg későbbi férjével, akinek édesanyja Trencsénteplicről származó szlovák asszony, a katolikus Kolina Brigitta volt. A negyedik templomot, a reformátust, azért tekintheti a magáénak, mert a szerb és román nyelvet is oktató általános iskolának ma a Makó-Belvárosi Református Egyházközség a fenntartója.

A magyarcsanádi ortodox szerbeknek és románoknak valaha közös templomuk volt. Három kapujának egyikén a szerb férfiak, a másikon a román férfiak, a hátsó kapun a szerb és a román nők mehettek be a templomba. A török kiűzése idején e vidéken a szerbek komoly kiváltságok ellenében határőr-szolgálatot láttak el. Miután az oszmánokat tovább szorították délre, a szerbek privilégiumait megnyirbálták, egy részük a cári Oroszországba vándorolt tovább, mások visszaköltöztek családjuk korábbi szülőföldjére. A szerbek létszáma csökkent, a románoké nőtt, mígnem a románok megvásárolták a szerbek tulajdonrészét a templomban. Közvetlenül mellette a szerbek új templomot építettek: ugyanolyat, csak valamivel kisebbet. Szent György a védőszentje, gyönyörű az ikonosztáza, csapatban állnak a családi zászlók, köztük Kollár Ferencéké is, akiknek a védőszentje Sveti Luka, Szent Lukács – de ma már körmenetkor is ritkán gyűlnek össze annyian, hogy körbe vihetnék a zászlókat. Valaha a misén mindkét oldalról magasan szárnyaltak a zsoltárok, gyakorlottan énekelték férfiak, nők. Ma Battonyáról jár misézni Gálity Illés atya, sokszor egyedül az ő felesége énekli csak őket. Elfogynak a hívek. Szent György napkor, a legnagyobb ünnepükön is legfeljebb 30-an gyűlnek már össze a misén.

Most a román hívek is a szerb templomba járnak, míg a saját templomukat felújítják. Felújítás után kiált a szerb templom is. Még a második világháborúban találat érte, a tornyát újjáépítették, de a mennyezet máig kormos, itt-ott már be is ázik. Nincs már saját vagyon, rég elvették a 60 hold jó termőföldet, pályázatokban reménykedhetnek. Csak a páratlanul értékes ikonosztáz felújításának költségét 50 és 100 millió forint közé becsülik. Magyarcsanád az ország szélén van, egykori 3500 lakosából kétezren már elvándoroltak. Az 1950-es években az itteni módos szerbeket egyaránt sújtotta a Tito- és szerbellenes politikai hisztéria, valamint a kuláküldözés. A fiatalok elmentek a nagyvárosokba, elvegyültek, asszimilálódtak.

A szerb és román nemzetiségi emlékeket egy közös házban őrzik. Fotók, magyar és szerb nyelvű anyakönyvi kivonatok, iskolai bizonyítványok láthatók a tárlóban. A ház egykor a Jesity-lányoké volt, az ő családi emlékeiket őrzik ott legfőként. Sztána és Mila emlékkönyvet vezetett, magyarul, szerbül és néha románul írtak bele szép idézeteket a barátaik. Magyar és szerb nyelvű receptkönyvet is írtak – innen lehet tudni, milyen ételeket, hogyan főztek a magyarcsanádi szerb háztartásokban. Nemcsak az elvándorlás szűkíti a nemzetiségi nyelv és kultúra használatát, hanem a vegyes házasságok is. Azt hinné az ember, a szerelem bontotta fel először a nemzetiségeket elválasztó határokat, de nem: az egykézés divatja, a vagyon egyben tartásának szándéka kommendált össze vagyonos szerb és román fiatalokat. Ma pedig már előre haladott az asszimiláció. Az itteni nemzetiségi önkormányzat is ezt a folyamatot igyekszik késleltetni, a nyelv és a kultúra fogyatkozó értékeit életben tartani.