A játék, mondja Kriston-Vízi József, szavakkal nehezen kifejezhető, de nagyon fontos fizikai és lelki igény. Természetesnek vesszük, hogy játszanak, játszva tanulnak a gyerekek. Játszanak a fiatalok – ők már bonyolultabban, nem ritkán ünnepi alkalmakhoz, rítusokhoz kötődve. De a felnőtt emberi minőség kiteljesedésének is fontos formája a játék, amely segít a rendszeres kikapcsolódásban, erőgyűjtésben. Vannak extrém példák, – még hadseregben, börtönben, lágerben is játszanak. A játszáshoz szükség van társra vagy társakra, közös tudásra, olyan légkörre, amelyben a játék ki tud teljesedni. Ha egy szóval akarnánk kifejezni, akkor úgy mondhatnánk: a játszáshoz szabadnak kell lenni. A játékkutató tapasztalata szerint manapság fiatal családos felnőtt korban a legkevesebb a játékhoz elengedhetetlen szabadság. Abban az életkorban elnyomja a teljesítménykényszer, a verseny, háttérbe szorul az önfeledt játék, a gyógyító társasági élet, a segítő hátteret jelentő közösség.

Kriston-Vízi József pályakezdő életét a véletlen és a tudatosság ugyanabba az irányba terelte. Budapest közepén, Terézvárosban nőtt fel – de szüleit a háború utáni „fényes szellők” sodorták egymás mellé. Édesapja Borsodbótáról, a katolikus bányászfaluból származott, édesanyja a Veszprém megyei protestáns, kisnemesi Szentgálról. Mindkét helyen népes rokonság maradt, sok kortárs unokatestvér, nyaranta rengeteg időt töltöttek együtt, játékkal, munkával, természetesnek megszokva a másféle légkört, stílust, életmódot.

Első nekirugaszkodásra nem sikerült az egyetemi felvételije – az átmeneti időszakot a Láng Gépgyár művelődési házában töltötte. Oda külföldi lapok is jártak, gyesen lévő fiatalasszonyok szabásmintákat lestek ki a „nyugatnémet” Burda Magazinból, író-olvasó találkozókon a korszak megtűrt művészei bukkantak fel. Elképesztő figurák sokaságát, tragikus és felemelő életutakat ismerhetett itt meg 19 évesen.

Aztán Debrecenbe került a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, magyar-népművelés szakra. Hamarosan fölvette a néprajz szakot. A leírt szakmai anyagok mellett központi szerepet kapott a tanulásban a terepmunka: a hagyományok, tárgyi emlékek gyűjtése. Adatközlő családoknál aludt, megismerte az életüket, azt, ahogyan az iparosodó Magyarországon átalakult az életmód. Megtanulta, hogy az elmélet magasából sohasem szabad lenéznie a való életet, megtanult mindenkivel úgy beszélni, ahogyan a legjobban tudott kapcsolódni hozzá. E sokrétű tanulmányok fókuszába a játék került, amely minden közegben jelen van. Az egyetem elvégzése után a tiszaújvárosi (akkor Leninváros) helytörténeti gyűjteménybe került. A Tiszai Vegyi Kombinátba az ország minden részéből érkeztek emberek, hozták a szokásaikat, dialektusukat, tanúja lehetett, hogyan olvad össze mindez egy saját kultúrává. Az egri Dobó István Múzeumba lépett tovább, 1984-ben onnan hívta el az akkor induló Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely igazgatójának Bánszky Pál, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója. Kecskeméten akkor országos hatású kulturális pezsgés zajlott. Működött már a Kerámia Stúdió, a Pannonia Filmstúdió kecskeméti rajzfilm műterme, a Naiv Művészek Múzeuma, a Ciróka Bábszínház. A Szórakaténusz küldetése a magyarországi játékok és a játékkultúra feltárása, gyűjtése, minél szélesebb körű bemutatása és a műhely részben a kézműves alkotás oktatása volt. A Szórakaténusz egyedülálló volt az országban – de az ott felhalmozott tudást önzetlenül terjesztették. A legendás kecskeméti Óvóképző Intézet beépítette a képzéseibe, népi iparművészek választottak irányt maguknak, a megyei könyvtári szervezet átvette a gyermekfoglalkozási mintákat. A Játékmúzeum módszertani kiadványokkal is segítette az érdeklődőket, egy részük a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült.

A rendszerváltozás után megcsappantak a kultúrára szánt források, miközben a pár éve nyílt fantasztikus kulturális műhelyek fejlődésnek indultak, egyre jobbak lettek, egyre több pénz kellett volna a fenntartásukra. A pénz nem több, hanem kevesebb lett, az intézmények egymás versenytársává váltak a források megszerzésében, sokféle érdekütközés tagolta a múzeumi szervezetet.

A Szórakaténuszt bővíteni kellett volna, de nem volt hely. Partnerei közül megszűnt az egyik legfontosabb, az Óvóképző. Szinte megszűnt a magyar játékgyártás – ez a támogatói forrás is elapadt. Egykor forradalmi módszereiket már szinte mindenki alkalmazta. Kriston-Vízi József 2000-ben úgy döntött: igent mond a Néprajzi Múzeum hívására, és elment oda osztályvezetőnek.