A háború mindig témát ad a művészetnek. A délszláv háború is jelen van olyan sorozatokban is, mint a Gonosz gyermekei című szerb thriller. A bombázáshoz azonban nem könnyű hozzányúlni – nem véletlen. hogy az első filmes Emilija Gasic is gyermeki nézőpontot, és dokumentarista elemeket felhasználó formát választott. Három lánytestvér, akiknek az apja elment a háborúba, őt és magukat féltve, némiképp félve éli életét. Apjuk arra biztatja őket, hogy kamarával örökítsék meg mindennapjaikat.
Innen bontakozik ki a cselekmény, a különböző életkorú lányok jellemét és egymáshoz, meg új ismerőseikhez való viszonyát ragyogó színészi játék mutatja be. A korabeli tökéletlen kamerával, olykor ügyetlenül felvett jelenetek megidézik a cselekmény idejének világát. A bezártság, amelybe csak szűrten jutnak be a háború hírei, elkerülhetővé teszi, hogy a rendező állást foglaljon azokban a politikai kérdésekben, amelyekben azóta sem közeledtek az álláspontok.
Mind a nemzetközi zsűri legjobb filmnek járó Aranytorony díját, mind a közönség Gorki List díját Emilija Gasic filmjének ítélték oda. A legjobb rendezőnek járó Palics-tornyot Rúnar Runarsson izlandi rendező Amikor megtörik a fény című filmje kapta. A FIPRESCI, a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége díját Magnus von Horn Lány a tűvel című alkotása nyerte el.
A 31. palicsi filmfesztivál, amelyet idén július 20. és 26. között rendeztek meg, méltatlanul kevés figyelmet kapott a hagyományos médiától. Ezen a seregszemlén európai filmek vesznek részt, Európának is inkább a déli, keleti, északi részében születettek. Sokszor olyan művek, amelyeket a hazájukban a megközelítésük vagy a témaválasztásuk miatt nem támogatnak. Az eszközök többnyire nem követik a hollywoodi közönségfilmek mintáit – még az észak-európai rendezők is 3-4 országból kalapolják össze a költségvetésre a pénzt.
A háború, a szegénység, a kirekesztettség is gyakori témája a fesztiváldaraboknak, ahogyan a békésebb, szerencsésebb helyzetű társadalmakban a hétköznapi emberi kapcsolatok konfliktusai. Önmagában az is csoda, hogy immár 31. alkalommal sikerült megrendezni az Európai Filmek Palicsi Fesztiválját – és a kínálat évről évre bővül, az alkotók közti párbeszéd egyre gazdagodik.