– Nem bírsz feljönni? Csak tán nem szakad le a dobogó – biztatták az egyik díjazottat a zsűri tagjai Kalocsán, a paprikás ételek főzőversenyének eredményhirdetésén. Séfnek lenni, sőt, menő séfként rendszeresen zsűrizni a főzőversenyeken nem csekély egészségügyi kockázattal jár. Mondhatni, foglalkozási ártalom a túlsúly, a lestrapált csípő- és térdízület. De valószínűleg megéri. A főzőversenyzők és bíráik egész életükben, de legalább hétvégenként olyat esznek, hogy a tíz ujjukat megnyalhatják utána.

Kalocsán hagyományosan a paprikás ételeké a pálya. Van, aki közönséges marhalábszár-pörköltet főzött – mint például a fiatal Benedek Dániel, a Kúlai Népkör csapatának főszakácsa. Igaz, sertéskörömmel kicsit megbolondította – ízesebb és „ragadósabb„ lett a szaftja. A közönség jól fogadta, elfogyott az utolsó kanálig. A testvérváros főzői Kalocsa különdíját kapták a versenyben. A főzőverseny nemcsak az ízek, hanem a nevek kavalkádját is jelenti. A Fakanál Ördögei vagy a Súlyos Sasok elnevezés nyelvi bravúr – e nevek sokat forogtak, az általuk jelölt csapatok számos díjat besöpörtek. Pető István, a zsűri elnöke úgy értékelt: évről évre jobbak az ételek. Persze, volt a versenyzők között, aki már a pápának is főzött, az azért mégiscsak valamiféle minőségbiztosítás. De jönnek a fiatalok, és jönnek régi, elfeledett ételek meg külföldi hatások. Egy Magyarországon élő szír fiatalember például arab fűszereket kever a hagyományos magyaros ételekbe, és többnyire nagyon ízletes a végeredmény.

– Bármit bármivel lehet párosítani? – kérdeztük a nagy tekintélyű zsűrielnököt. Azt felelte, csak olyan ízeket, amelyek illenek egymáshoz. – No, de örök érvényű-e, hogy mi illik egymáshoz? – Egyedül az örök érvényű, hogy próbálkozni kell. Bölcsen mondja az angol, hogy a puding próbája az evés. Nos, a paprikásé is az. Ha ízlik, akkor az újítás sikeres volt.

A szabadtéri főzés kevésbé higiénikus, mint ha jól berendezett konyhában rotyog az étel. A bogrács nem fér a mosogatógépbe, fogalmazta meg a problémát az egyik versenyző.

A legjobbak között tartják számon évek óta a kalocsai orvosi ügyelet csapatát. Még a zsűri is tréfálkozva adta át nekik a Lehel kürtje vándordíjat, amellyel a doktorok már az eredményhirdetés alatt lelkesen tülköltek, hogy azért kell annyit várni a sürgősségin, mert odabent az orvosok öreg marhát főznek.

A főzőversenyzéshez, meg a főzőversenyeken való ételjegyek megfizetéséhez kell tisztes jövedelem. Ezúttal a Békés Kalocsáért Egyesület emlékeztetett rá, hogy az elődök kevés pénzből is tudtak ízesen és táplálóan főzni. Beszédes a neve is annak az ételnek, amelyet a poták, a Kalocsa környéki tanyacsoportok lakói készítettek telente: soványnak hívják.

A „sovány” valójában három fogásos menü. Helyben termett, eltartható, olcsó alapanyagokból készül. Egyik fogása savanyú káposzta, bekeverve vöröshagymával, köménymaggal, sok őrölt paprikával és zsírral vagy étolajjal. A sovány pogácsa inkább lepény – liszt, só, víz, köménymag felhasználásával. A tetejét paprikás szósszal kenik be. A harmadik fogás hajában sült krumpli.

Finom és laktató. Azért nem véletlenül hívták soványnak: amikor rendszeresen készítették, még nem volt divatban a főzőverseny. De ha divatban lett volna, a sovány ételek szakácsa könnyedén felszökkent volna a díjáért a dobogóra.