Magyarországon a rendszerváltás után megszűntek a téeszek, velük rengeteg munkahely. Az emberek vagy elvándoroltak a vidéki településekről, vagy kénytelenek voltak új megélhetés után nézni. A dél-alföldi tanyavilág kiválóan alkalmas volt szabad tartású baromfinevelésre. Főleg a kacsa- és a libatartás vált népszerűvé. A csibék még elfértek kicsi, zárt helyen, de amint nőttek, kiengedték őket a tágas tanyaudvarokra, a fák hűvösében növekedtek a vágósúly eléréséig.

2006-ban érte el Magyarországot az első madárinfluenza hullám. Hogy a járvány tovább ne terjedjen, nemcsak azokat a jószágokat ölték le, amelyeknél kimutatták a fertőzést, hanem három kilométeres védőkörzetben az összeset. Az állam kártalanította a gazdákat, és kezdte megkövetelni a fokozott higiéniát, a járványügyi szabályok betartását. Már akkor felmerült, hogy csak zártan tartva szabad majd baromfit tenyészteni, mert csak úgy lehet megóvni az állományokat attól, hogy a vadmadarakkal érintkezve elkapják a fertőzést. 2016-ig azonban nem következett be újabb kitörés. A szabad tartásnak megmaradt a versenyelőnye, sokkal olcsóbban lehetett az ég alatt tartani a madarakat, mint a költségesen megépíthető ólakban, ahol a klimatizáció is rengeteg pénzbe került. Ekkor azonban újra durva járvány jött, amely később már nem is tűnt el tartósabban. Mára odáig romlott a helyzet, hogy szinte minden évben megjelenik a vírus. Az Európai Unió kifizeti a kárt, de egyre súlyosabb járványvédelmi feltételeket támaszt.

Főleg a zárt tartást forszírozzák. Broilercsirkét lehet zártan tartani, annak nincs nagy mozgásigénye, a genetikailag módosított, szinte csak mellből álló jószágok nagyon gyorsan elérik a vágósúlyt. A kacsának, libának azonban több idő kell, és idegrendszerük rosszul tűri a bezártságot. A tapasztalatok szerint pedig, ha túl közel vannak egymáshoz a telepek, már a zárt tartás sem elegendő. A vírus ugyan alapvetően cseppfertőzés útján terjed, de megtapad a poron. Az egyik baromfitelep klímája kifújja a vírusos port a zárt helyiségből, a közel lévő másiknak a szellőző berendezése beszívja. Legalább három kilométeres védőtávolság kellene a biztonsághoz – miközben például Kiskunmajsa környékén egymást érik a telepek kerítései. A termelés koncentrációjával lehetne javítani a helyzeten. Nem sok kicsi telep maradna, hanem kevés nagy – megfelelő távolságra egymástól. Csakhogy a kistermelők is élni akarnak, nem szeretnének vállalkozóból bérmunkássá válni, mert az sokkal kevesebb jövedelmet hozna. Ők azt szeretnék, ha engedélyeznék a kacsák-libák védőoltását. Létezik megfelelő vakcina, Franciaországban használják is – de a vakcinázott víziszárnyast nem lehet exportálni. Franciaországban elég nagy és elég jómódú a belső piac, hogy eladják otthon a liba- és kacsahúst. Magyarországon azonban kevesen tudnák megfizetni – az export jelenti a jó jövedelmet.