2010-ben a Vajdasági Múzeum IPA-Interreg pályázatot szeretett volna benyújtani az Árpád-korban épült aracsi pusztatemplom maradványainak állagmegóvására. Az előírt tükörprojekthez magyarországi partnert kerestek.

Rosta Szabolcs régész, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója Kiskunfélegyházáról származik, jól ismeri a környező falvakat. Tudta, hogy az 1950-es években az itteniek által Monostordombnak hívott területről rengeteg követ, sőt, csontokat hordtak a Kiskunfélegyházára vezető út alapjába. Az 1920-as években a közelben folyt már ásatás, előkerültek egy kis plébániatemplom maradványai. Így esett Bugacra a választás. További szerencsénk volt, hogy amikor kijelöltünk egy ötször öt méteres négyzetet, hogy ott kezdünk el ásni, pontosan eltaláltuk a később napvilágra került kolostorépület sarkát - emlékezett vissza Szabó László, Bugac polgármestere.

2011 és 2014 között összesen három IPA-pályázatból jutottak támogatáshoz a régészek. Az eredmény korszakos jelentőségű lett, sok téren alapvetően változtatta meg az Árpád-korról való ismereteket. A bugaci ásatások azt bizonyították, hogy a Duna–Tisza-közén sokkal fejlettebb viszonyok lehettek a tatárjárást megelőző hosszú békeidőszakban, mint amilyeneket korábban gondoltak.

– A Becse-Gergely nemzetség birtoka volt a Péteri nevű település. Az 1130-40-es években alapították az apátságot, és építettek egy háromhajós templomot. A monostor épületét közel 100 éves fennállása során szinte folyamatosan átépítették, bővítették. Végső formájában a kialakult négyzet alapterületű, klasszikus kolostor épület-együttes kétszintes volt, körülötte jó módú, városiasodó település nyomait találtuk – mondta el portálunknak Rosta Szabolcs múzeumigazgató. Míg a korábbi feltételezések szerint a 11-12 században általánosan leginkább földbe vájt kunyhóban laktak a magyarok, a gazdag bugaci ásatás eredményei azt bizonyítják, hogy a Duna-Tisza-közén lévő település be volt kötve a korabeli európai „vérkeringésbe”. Az építészeti minták a németalföldi városokból valók, a leletek között vannak a franciaországi Limoges-ban készült kegytárgyak, és a Szentföldön, talán Szíriában készült, kobaltkék cseppekkel díszített üvegpohár. A keresztes háborúk és a szentföldi zarándoklatok útvonalában feküdt. A fő lelet egy ereklyetartó, amelyben Szent Péterhez kapcsolódó ereklyét őriztek. Az 1241-es tatárjárás az egyik legnagyobb tragédia volt a magyar történelemben – de a régészeti leletek sokáig nem erősítették meg a korabeli krónikák állításait a lakosság tömeges lemészárlásáról. Csak az elmúlt 10-15 évben, főként az autópálya- és bevásárlóközpont-építések kötelező régészeti feltárásakor találtak rá a brutális népirtások nyomaira, amelynek során az alföldi lakosság 80 százalékát is kiirthatták a tatárok. Bugacon egy Árpád-kori teleprészlet egyik házának udvarán hat halott maradványaira bukkantak, köztük egy fiatal asszonyéra, aki a csontok elhelyezkedéséből megállapíthatóan védelmezni próbálta az öt gyermeket. A megrázó tragédiák nyomait másutt a környéken – többek között Szankon, Kiskunmajsán – is megtalálták.

Az államalapítás és a kereszténység felvétele utáni gyors fejlődésnek a tatárjárás vetett véget. A monostor és a körülötte lévő település csak egy szűk évszázadig virágzott. A folytatódó ásatások annyi ismeretet és konkrét leletet hoznak a felszínre, hogy mindez alapjául szolgálhat egy már elindult turisztikai fejlesztéshez, amely regionális jelentőségű, Bugac számára pedig gazdasági értelemben is kitörési pontot jelent.