2018.07.31.

Lapistói lepényvárók

Régiónk

Lapistó a térképen is nehezen található, egykori és jelenlegi lakói azonban Csongrád megye egyik legérdekesebb nyári eseményét rakták össze helyi hagyományokból, finom ételekből, ismeretterjesztésből és kulturális produkciókból.

Article image
2018.07.31.

Már amikor a 11. Lepényváró Fesztivált megnyitják a Szenteshez tartozó, de tőle 13 kilométerre lévő Lapistón, ahol mostanára alig 100 család él, látni a tornyosuló felhőket, hallani a mennydörgést. Oda is ér a zivatar, a fedett színpadról éppen az öltözködési tanácsadó magyarázza, hogy teltebb nőknek nem ajánlatos hófehér ruhát viselniük. Figyelni kell továbbá arra, hogy a festett haj színe és a szem színe közti harmónia megmaradjon. A melltartópánt pedig lehetőleg ne kandikáljon ki a póló vagy a blúz alól!

No, ekkor leszakad az ég, bemenekülünk az egykori Május 1. Termelőszövetkezet (ma zárt körű részvénytársaság) irodáiba, ahol a téesz történetét bemutató állandó kiállítás mellett most a 78 éves, nyugdíjas tanítónő, Négyesi Jánosné fotói és festményei láthatók. A tanító néni fákat szeret leginkább fotózni, majd a fotókról megfesteni. Vásznain a Kurca (Szentes folyója) parti fák átlényegülnek, és mint a példakép, Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrusa, emberi sorsokat kezdenek szimbolizálni. Lapistón valaha kiterjedt tanyavilág volt. Ott nőtt föl Dömsödi Mihályné, Terike, aki a Mosolygósabb Régióért Egyesület vezetőjeként kitalálta, hogy a lepényvárás hagyományát kellene egy évente ismétlődő közösségi együttlét alapjává tenni. Ma is megvan Lapistón a Lepényváró dűlő, azon hajtották egykor a pásztorok a környékbeli legelőkre a szentesi jószágokat.

Kihajtottak hajnalban, behajtottak napszállatkor – kora délután azonban a Lepényváró dűlőn várták a feleségüket, aki az ebédet hozta. Az eleség igen gyakran túrós lepény, kenyérlepény volt. A lepényvárás Lapistó saját identitástörténete – de olyan történet, amely a világ minden táján érthető. Hiszen szinte mindenütt volt pásztorkodás, és valamilyen néven, eltérő anyagokból, de minden népnek megvan a maga lepényszerű étele.

A klasszikus lapistói lepény édes. Édes a tésztája, édes a túrója. Néhány éve azonban a fesztivál vendége volt Frank Júlia, az ismert szakács, aki sós lepények készítésére is buzdította az egyesület tagjait. Maga Dömsödiné is kiválóan süt. A helyiek kreativitása, a vendégek tanácsai nyomán úgy alakult, hogy megőrzik azt, ami autentikus – de nem félnek tovább fejleszteni. Az édes lepény például a túró mellé gyakran birsalma-ízestést is kap. Kevernek bele egy kis citromot, ettől világosabb lesz a töltelék színe, árnyaltabb az íze. A sós túrós lepény töltelékébe pedig hol töpörtyűt, hol kolbászt vagy szalámit tesznek. Idén zöldpaprika, uborka és kolbász összetett ízhatásával kísérleteztek.

A fesztiválra kezdetben a Lapistóról elszármazottak jöttek a legnagyobb számban. Ma már jönnek Szentesről és a szomszédos falvakból is. Hagyomány, hogy a szervezők sok és sokféle lepényt sütnek, óránként körbekínálják vele a résztvevőket, különös figyelemmel a frissen érkezőkre.

A Mosolygósabb Régióért Egyesület tagjai azt teszik, amit szervezetük nevébe is belefoglaltak: igyekeznek mosolyt csalni minél több ember arcára.