Kübekháza „100 év magány után”, 2019-ben szűnt meg zsákfalu lenni. A Trianoni szerződés elvágta a falut a szomszédaitól, Óbéba Romániához került, Rábé és Magyarmajdány Jugoszláviához. Molnár Róbert gyermekkorában gyakran nézegetett át a határon. Kübekháza sem volt valami fejlett hely, az óbébai határban azonban gőzgépszerű, nevetséges kombájnok arattak. Amikor a DKMT Eurorégió megalakulását megelőzően, a Triplex Confinium emlékműnél 1997-ben először megnyílt egy hétvégére a hármas határ, az akkor még Budapesten élő kisgazda politikus az édesanyjával ment át Óbébára. Máig emlékszik, hogy azt mondta az anyukája: Óbéba olyan, mint Kübekháza volt az 1950-es években. Polgármesterként hamar megpróbálta elérni, hogy legyen magyar-román határátkelő. A Temes Megyei Tanács és Kübekháza önkormányzata tervet készíttetett, hogy úttal összekössék a két falut. De a határátkelőhöz felső szintű döntés kellett volna, ahhoz pedig nem volt elég politikai szándék. 2019-ben aztán Rábé felé, a magyar-szerb határon épült meg az átkelőhely. Nyári hétvégéken már ott is órás várakozás után lehet átkelni – de át lehet. Remélhető, hogy hamarosan át szabad lesz az út Óbéba felé is – várhatóan nem épül már magyar-román határátkelő, hanem végre a közúti határokon is bekerül Románia a Schengeni Övezetbe. Óbéba – mint egész Románia – nagyon sokat fejlődött az uniós csatlakozás után. Sokat jelent a térségnek a DKMT Eurorégió lassan három évtizedes működése is, a megvalósult határon átnyúló projektek, ahogyan az is, hogy lehetőség van a szükségleteiket megfogalmazni. Óbébán is kiváló polgármester – Ioan Bohancanu – működik már hosszú ideje. Rábé és Magyarmajdány nem ilyen szerencsés: Szerbiának a 21. században rosszabb sorsot hozott a történelem, kevesebb a lehetősége a helyi önkormányzatoknak, ráadásul a magyar határ menti településeket erősen sújtotta a határkerítést ostromló migránsáradat. Ezzel együtt összejárnak a szerbiai szomszédokkal is, falunapokon mindig jelen vannak, magyar zenekarok ottani fellépését finanszírozzák. Molnár Róbertnek meggyőződése, hogy egy település annál erősebb, minél színesebb, változatosabb a közösségi élet. Érték, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, tehet a saját ötletei megvalósításáért. Miközben – két és fél önkormányzati ciklus kellett hozzá –, a falu alapvető működését rendbe hozták, Kübekházára elkezdtek áramlani a Szegedről kiköltöző fiatalok. Mostanára 38 évre csökkent az átlagéletkor. Szép, élhető, csendes agglomerációs település lett belőle – utolérte azokat a nagyváros környéki falvakat, amelyekben sokkal korábban indult a kiköltözés és a fejlődés. Molnár Róbert megjegyzi: igaz, hogy rengeteget változott a település, a határátkelő miatt jelentős az átmenő forgalom, a faluba vezető utat 22 év alatt sem sikerült felújítani.

Molnár Róbert a 22 évet szinte ugyanazzal a képviselő-testülettel vitte végig, amelyikkel elkezdte. Azt mondták az elején: ők nemcsak azoknak a vezetői akarnak lenni, akik szeretik őket, hanem azoké is, akik nem. Elhatározták és be is tartották, hogy döntéseikben kerülnek mindenféle részrehajlást; jogtalan előnyt vagy hátrányt nem okoznak senkinek. Azt akarták, és el is érték, hogy Kübekháza legyen szerethető és szeretetteljes falu. A távozó vezetőben máig elevenen él egy tragédia emléke. Kezdő polgármester volt, egy idősek napi ünnepségen egy néni rosszul lett a közelében, és percek alatt, a kezei közt halt meg. Neki kellett közölnie a hírt a családdal. Feleségével, aki mindenkor társa, segítője, akkor fogalmazták meg először: hiába épít iskolát, óvodát, ravatalozót, bármit az önkormányzat, mindez mit sem ér, ha nem foglalkozik az emberekkel. Azóta évente több százezer forintos költséggel végeznek szűrővizsgálatokat a helyi lakosság körében, senkit nem hagynak a sorsára. De ha ez így van, miért nem indult újra a hatodik ciklusban? Mert egy vezetőnek nemcsak elkezdeni kell tudnia valamit, hanem befejezni is – válaszolja Molnár Róbert. A testület tagjai, akikkel együtt vitték végig a hosszú 22 esztendőt, hetven év körül járnak, megfáradtak. 2019-ben már gondolkodtak a visszavonuláson, de az utolsó ciklusban még befejezték a folyamatban lévő munkákat. „Közösen kezdtük el, közösen fejezzük be, és adjuk vissza a falunak azt a mandátumot, amellyel annyi időn át megtiszteltek bennünket.”