2019.10.24.

Kübekháza – 100 év magány a határhoz szorulva

Régiónk

Nemrég ünnepelte fennállásának 175. évfordulóját a magyar-román-szerb hármashatár közelében fekvő Kübekháza község. Csaknem száz évet töltött el a fejlődéstől elzárt zsákfaluként. Az évforduló közel egybeesett a Kübekházát a szerbiai Rábéval (és majdan a romániai Óbébával) összekötő új út és határátkelőhely felavatásával.

Article image
2019.10.24.

1920-tól egy éven a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz is tartozott Kübekháza. 1921-ben került újra vissza Magyarországhoz, akkortól azonban hosszú időre lezárultak a határok. Egy ideig – napkeltétől napnyugtáig – még át lehetett járni a határon túl maradt földeket megművelni. Később azonban azokat elkobozták, a határon átmenni rokonlátogatóba is csak hatalmas kerülőkkel lehetett. A második világháború után kitelepítették Németországba a kübekházi sváb parasztpolgárokat. Hosszú évtizedekre a magángazdaság is ellehetetlenült. Mivel innen nem vezetett tovább út, kevesen költöztek a településre, és sokan vándoroltak el onnan. Határőr község lettek, ahová bárki érkezett, civil vagy egyenruhás határőrök minden érkezőt igazoltattak, gyanakodva kifaggattak, hová jön, miért jön.

Szürke évtizedek peregtek. A hagyományok is feledésbe merültek átmenetileg. A legnagyobb ünnepek – mint szerte Magyarországon – november 7., az oroszországi forradalom, és április 4., az ország Vörös Hadsereg általi felszabadításának évfordulója lettek. A falu nem vált az 1980-as években a Szeged környéki agglomerációs kiköltözés célpontjává sem – nem esett útba, rossz volt az út.

Elvétették a földgáz bevezetését is, ami nagy vonzerőnek számított abban az időben. Pedig a hatalmasok akkor is szerettek vadászni, e szórakozás kedvéért egészen közel, a szőregi vadászházig elvitték a gázt – csak kevés protekcióra lett volna szükség, hogy a kübekháziak is bevezethessék.

A rendszerváltás után is lassan éledt Kübekháza. 2002-től sikerült a helyi lakosságnak olyan önkormányzatot kiállítania, amely először a „tűzoltó munkát”, a legfontosabb, de hiányzó szolgáltatások pótlását kezdte el. Molnár Róbert polgármester szerint népszerűtlen dolgokkal kellett kezdeni: a pazarlóan működő intézmények gazdálkodását rendbe tenni – ami a munkanélküliség sújtotta világban további elbocsátásokat jelentett.

Az akkor fiatal polgármester és csapata nem pusztán infrastruktúrát és szolgáltatásokat próbált fejleszteni, hanem közösséget. Vannak dolgok, amelyeket közös munkával is meg lehet oldani, ha kevés a pénz. Ezeknek nemcsak a használata öröm, hanem már a megvalósítása összekovácsoló élmény. Nem sikerült nagyobb gazdasági vállalkozást letelepíteni a faluban. Nagyon karakteres lett viszont a falu arculata, amelyet elsősorban a sváb kulturális hagyományok felelevenítésével, megújításával tudtak elérni. Talán a leglátványosabb hely a Kübecker Manufaktur, amely egyszerre cukrászüzem, étterem, különleges hangulatú közösségi hely, és immár a település messze földön ismert jelképe.

Az utóbbi évtizedben már sok fiatal költözött Kübekházára, ahol most 38 év az átlagéletkor. Tudatosan nem külön lakóövezetben építenek új házakat, hanem a régi, hagyományos porták felújítására ösztönzik a jelentkezőket. Ha kérdik, mit szerettek meg a faluban, sokan azt válaszolják: a csöndet. Ezt a csöndet féltik egy kicsit a határnyitással felélénkülő átmenő forgalomtól. De – főleg, ha majd Románia felé is megindul a határforgalom – gazdasági fellendülést is várnak.

Kübekházán – és Rábén, Majdánon, Oroszlámoson – elmondhatják: nem mindenki érte meg, de akármilyen sokáig tartott, egyszer véget ért e vidék 100 éves magánya.