A 19. század második felében, a folyószabályozások idején 3 millió hold vízjárta földet változtattak biztosan termő szántóvá az emberek. A mostani aszályos években sokan visszasírják a kiszárított vizes élőhelyeket, a fajokban gazdag szikes semlyékeket, sőt, a lápvilágot is, amelynek utolsó szigeteit az 1950-es években számolták fel.

Az ENSZ a magyar Alföldet félsivatagként tartja számon. Úgy tekintjük, hogy a globális felmelegedés miatt ez a folyamat folytatódik, egyre nagyobb területeken szárad ki a talaj, változik meg az élővilág. Ehhez képest meglepőnek tűnt, amikor az Újszegedi Bioépítészeti Napokon tartott előadásában dr. Szalma Elemér, a Magyar Hidrológiai Társaság vizes élőhely-védelmi szakosztályának elnöke kijelentette: nem sivatagosodik el az Alföld. Mindezt a Kárpát-medence hidrogeológiai szerkezetének, a mélyrétegek működésének megismerése nyomán lehet állítani.

A Kárpát-medence mélyét törésvonalak szabdalják, a külső erők nyomására a medence évről évre kisebb lesz. Nem sokkal, mindössze egy futballpályányival, de a folyamat nagyon régóta tart. Ma már tudjuk, hogy a folyók régen nem mindig ott folytak, ahol jelenleg folynak. Medrüket a mélyrétegekben történő süllyedő-emelkedő mozgások hatására változtatták. A táj – vele egy-egy terület élővilága is – szoros kapcsolatban áll a mélyben zajló folyamatokkal. Szikes semlyék például ott keletkezik, ahol a mélyben nagy nyomású, forró sós víz van, amely a felszín felé tör, és ott elkeveredik az édes talajvízzel. Az Alpok és a Kárpátok hegyláncai úgy viselkednek, mint két víztorony, amelyek magasba emelik a vizet, amely aztán a gravitáció által irányítva lefelé, Dél felé áramlik. Nemcsak a felszínen, hanem a felszín alatt is. A felszínt megváltoztatta az emberi beavatkozás, ám ha ezek a hatások megszűnnének – mondjuk, a csatornák eltömődnének –, visszaállna a hidrogeológiai viszonyoknak megfelelő állapot.

Meg lehet ezt figyelni például a Tisza-tó egyes területeinek elláposodása esetében. De visszaállna a lápvilág a Hanság, az Ecsedi láp, a Nagy és a Kis Sárrét, a Kis-Balaton vidékén is, ha az emberi beavatkozás megszűnne. Erre azonban nincs esély. Dr. Szalma Elemér szerint a hidrogeológiai viszonyok megismerése tudatosabbá teheti az emberi beavatkozást. Sok kárt tehet az ember, ha csak a közvetlen célt nézi, és nem számol a következményekkel. A kutató az 1970-es években felgyorsult folyamatot említette példaként: egyre több lakóházba került vezetékes víz, a szennyvizet azonban a talajba engedték. Ezzel elszennyeződtek a felszín alatti vizek, és mert jó ivóvízért a mélyebb rétegekbe fúrtak, azokba is kerül szennyeződés.

Mióta kiépült a szennyvíz-elvezető hálózat, a szennyezés csökkent – de így a használati vizet mind elvezetik a térségből. Már az sokat jelentene, ha „szürke vizet”, tisztított szennyvizet használnánk Wc-öblítésre, autómosásra – ahhoz azonban újabb vezetékrendszert kellene építeni. Ráadásul ehhez nem is fűződik olyan közvetlen kényelmi érdek, mint a folyóvíz-ellátáshoz.