2020.06.19.

Nyílik a tartós szegfű a bodoglári határban

Turizmus

A világon kizárólag a Duna–Tisza köze homokvidékein fordul elő a tartós szegfű. A fokozottan védett növény – amit pannon bennszülöttként is emlegetnek – virágzása sokakat vonz Bodoglár határába.

2020.06.19.

A Tar¬tós szegfű tanösvény nagyjából félúton található Tázlár és Bodoglár között. A terület az év bármelyik szakában ingyenesen látogatható a kijelölt útvonalon, de a Kiskunsági Nemzeti Park rendszeresen szervez oda túravezetős bejárásokat is. A tartósszegfű-állományt két évtizede húszezer tőre becsülték, és a növény megmentésére indult Life Nature természetvédelmi program során – 2006–2011 között – a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében húszezer palántát neveltek és telepítettek vissza a Duna–Tisza közi természetes élőhelyekre. A területen 2007 óta folyamatosan nyomon követik és dokumentálják az állomány alakulását, teljes és részleges egyedszámfelméréseket is végeznek. Az állomány egyedszáma az elmúlt időszakban – elsősorban a csapadékhiány miatt – jelentősen visszaesett.