2020.06.26.

Új vitrázsokat helyeztek el a zentai emlékmű-kilátóhoz vezető úton

Turizmus

A „Zentai ütközet” emlékmű-kilátót 2010-ben nyitották meg. Egy hosszú, körbe vezető lépcsősoron lehet megközelíteni. Annak érdekében, hogy a felfelé vezető utat érdekesebbé tegyék, a lépcsősor mentén a történelmi esemény résztvevőit ábrázoló vitrázsokat helyeztek el.

2020.06.26.

A Vajdasági Rádió és Televízió értesülései szerint, eddig 7 ilyen vitrázst helyeztek ki, melyek mellett a tervek szerint további 10 kap majd helyet. A projektum megvalósításához szükséges összeget, 300.000 dinárt az önkormányzati közigazgatás biztosította. A zentai ütközet egy brend, a város jelképe. Jelentős szerepe van a Zentáról kialakított kép megalkotásában. A kilátót eddig 200.000 turista látogatta meg, modták el az önkormányzati közigazgatás illetékesei. Ha élvezni szeretné a gyönyörű kilátást, fel kell jutnia a Községháza épületében található torony tetejébe, melyhez összesen 209 lépcsőfok vezet. A történelem szerelmeseinek számára ez nem jelent majd nagy kihívást. A kilátó felé vezető úton a látogatók a vitrázsok mellett egy kiállítást is megtekinthetnek, amely három emeleten kíséri végig őket. A tárlat keretein belül megtekinthető a csata animációja, az Osztrák-Magyar Monarchia és a török hadsereg pozícióit ábrázoló makett, a korból származó eredeti tárgyak, azok valósághű másolatai, képek, valamint egy nagy képernyő is, melynek segítségével egy érintéssel minden infromáció megtalálható a jelentős eseménnyel kapcsolatban, amely megváltoztatta Európa ezen részének történelmét. Zenta község Turisztikai Szervezete utakat szervez a kilátóba. Jelentkezni a 024/81-78-18-as telefonszámon lehet.