2020.08.05.

Szeretne egy Verbászt bemutató képeslapot készíteni?

Turizmus

Az idei év a koronavírus járvány miatt nem kedvezett a turizmusnak, Verbász község Turisztikai Szerevezeténél azonban több jelentős aktivitást is megvalósítottak, melyek során népszerűsítették a turisztikai kínálatot.

2020.08.05.

Idén megnyitották a Szuvenírboltot és az Info központot, és megtartották a „Júniusi fesztivál” elnevezésű tartalmas rendezvényt is. Jelenleg folyamatban van egy másik akció is, melynek célja, hogy fejlessze a helyi turisztikai termékeket. Meghirdették a fényképes pályázatot is, melynek keretein belül megválasztják majd Verbász képeslapját. Jelentkezni október 1-ig lehet. Az érdeklődőknek hat fényképet kell elküldeniük Verbász Turisztikai Szervezetének Facebook vagy Instagram oldalára. A szervezők elképzelése szerint a képeslapok központi témái Verbász motívumai, mint például jelentős épületek, hangulatok, parkok, a természet, és a Nagy bácskai csatorna lehetnek. A beérkezett fényképeket egy két főből álló zsűri, Rajko Karišić és Ivica Devčić osztályozza majd. A három legjobb fénykép készítőit pénzdíjjal jutalmazzák majd, ami azonban ennél is érdekesebb, hogy munkáik Verbász község képeslapjai lesznek. További információk a www.turizamvrbas.com internetes oldalon találhatók.