2019.02.19.

Robotépítő diákok találkoztak Kecskeméten

Tudomány

Olaszország és Lengyelország után múlt héten Magyarországon, Kecskeméten találkoztak azok a robotépítő diákok, akik részt vesznek az Erasmus+ program támogatásával megvalósuló nemzetközi programban.

Article image
2019.02.19.

A Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában rendezett találkozón harminc 12 és 16 év közötti olasz, lengyel és magyar diákok vegyes csapatokban különböző logikai és informatikai feladatokat oldottak meg. Zárásaként a megépített robotok sumo versenyére került sor. „A programmal az is célunk, hogy a fiatalok meg tudják élni azt, hogy az Európai Unió polgárai, és egy kicsit közelebb hozzuk őket egymáshoz. Ehhez most a robotikát választottuk, ami a diákokat különösen érdekli” - nyilatkozta Leviczky Cirill, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója. Szakkör formájában a robotika évek óta jelen van a Gáspár András Szakgimnáziumban és Szakközépiskolában. A diákok már többször is kiválóan szerepeltek robotépítő versenyeken.

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com