2020.03.06.

Ezüstérmet szerzett a szabadkai iskola a Nemzetközi oktatási kiállításon

Tudomány

A szabadkai „Ivan Sarić” Műszaki Középiskola újabb díjat nyert—ez alkalommal a minőségért jutalmazták az Újvidéken megrendezett „Putokazi - Útjelzők” elnevezésű Nemzetközi oktatási kiállításon.

2020.03.06.

Idén az egyetlen szabadkai iskola volt, aki díjjal térhetett haza. Az esszé, melyben bemutatták projektumaikat, más iskolákkal való együttműködéseiket, valamint a díjakat, melyeket nyertek, elegnedőnek bizonyult ahhoz, hogy a „minőség” kategóriában ezüstérmet nyerjenek vele az Oktatási kiállíátáson. Az iskolában elmondták, nagyon büszkék, és egyben ösztönözve is érzik magukat, hogy jövőre a legjobbak legyenek, és kiérdemeljék az aranyérmet. Az iskolában, amely mindössze három év alatt három jelentős díjat is nyert, az igazgató elmondása szerint már új terveken dolgoznak, hiszen tovább szeretnék bővíteni együttműködéseiket. Az „Ivan Sarić” Műszaki Középiskola 53 tagozatának jelenleg 1304 tanulója van, az új iskolaávben pedig 14 tagozatba 420 elsős íratkozik majd be.