2020.02.27.

Tarolt a Szegedi Ifjúsági Napok a 2019-es év fesztiváljai között

Turizmus

Az Év zenei nagyfesztiválja címet nyerte el a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) egy országos internetes szavazáson. A SZIN a 2018-as győzelem után tudott újra diadalmaskodni tavaly.

2020.02.27.

A koncert.hu internetes portál tíz kategóriában hirdetett versenyt, hogy a közönség szavazatai alapján kiderüljön, melyek voltak a 2019-es év legjobb zenekarai, koncertjei, fesztiváljai és zenei klubjai.

A 2018-ban 50. jubileumát ünneplő, a nyári fesztiválszezon záró eseményének is tekintett Szegedi Ifjúsági Napok a szavazatok elsöprő, 41 százalékos arányával lett a 100 ezer főt meghaladó látogatói létszámú zenei nagyfesztiválok kategória abszolút győztese. A SZIN olyan riválisokat utasított maga mögé, mint a Volt vagy a Sziget Fesztivál, a FEZEN vagy az EFOTT.

A szintén szegedi Deja Vu fesztivál a 2018-as győzelem után tavaly a 11. helyet szerezte meg a 100 ezer főnél kevesebb vendéget szórakoztató zenei fesztiválok sorában.