2020.09.26.

Megkezdődött az Aqua Hotel építése Kecskeméten

Turizmus

A Kecskeméti Fürdő mellett megvalósuló beruházás miatt a parkolóterület egy részét lezárták.

2020.09.26.

A keol.hu információi szerint a Kecskeméti Aqua Hotel projekt teljesen önerős: állami vagy önkormányzati támogatás nincs benne, az értéke pedig mintegy 1 milliárd forint. A Kecskeméti Fürdő szolgáltatásaival nem konkuráló, három csillagos superior hotel várhatóan jövő év végéig valósul meg. A beruházás finanszírozását egy pénzintézet több mint 10 éves futamidővel támogatja, a beruházók pedig vállalták, hogy legalább 25 éven keresztül hotelként üzemeltetik majd az épületet. A háromszintes hotelben 41 szobát alakítanak ki. A tervekben szerepel összenyitható családi szoba és mozgáskorlátozott szoba is. A hotelnek lesz közvetlen kapcsolata a fürdővel, viszont kialakítanak majd egy saját bejáratot is. A beruházók vállalták, hogy megújuló energiákat is felhasználnak az épületben. Ezért lesznek napelemek, és a fürdő által levegőbe engedett metángázt is hasznosítani kívánják.